Schőn Mária: Hajósi sváb népi elbeszélések - Cumania könyvek 4. (Kecskemét, 2005)
A föld és a talaj
deanni Reßla doch au ghaua and ghua, annach hat s Waib gseit: „Hau doch itt äwail deanni Reßla!” Nach halt V gseit: „Da muß i d Halbscheid [Hälfte] ralada, wel da hockid d Gaeischta hoba. ” Nach ischt sie hendr am Waga nachi gloffa mit am Steacka. Nach hat sie dr Steacka gnamma, and naghaua ufs Schrägli and hat gseit: „Hau doch itt äwa deanni Roß! En Handsdreck hockid da Gaeischt hoba!” And sie dr Steacka ens Schrägli na haua, and d Roß afanga zum jucka and nausgrennt, mo d Straß ischt. Nach haud ’s d Roß pfackt. Nach hat sie 's die Leut vazählt, ear gait seini Roß niks zfuatred, so schwach seand seini Reßla. Des haud sie dott vazählt be is deanna. Abr heb ’s so ischt? Descht au nu a Vazähleds. I waeiß nemmi, hat ’s d Karpassa Ewa Bäs vazählt. (Volt egy idős házaspár, nem volt fűteni való fájuk. Befogták hát a két lovat, és kimentek a Füzfásba. Mert azelőtt Fűzfásnak mondták, nem a Szellemek hegyének. Szóval átmentek a Fűzfásba. A híd előtt megszólalt az ember: - Itt átmegyünk, látom, ott túl találunk fát. Átmentek, valóban találtak fát, már ki is volt vágva. Akkor ezt most felrakodják. Az asszony vonakodott: - Azt nem lehet, mégse vihetjük el a másét. - Márpedig felrakjuk és hazavisszük. Fel is raktak mindent, hogy több föl se fért volna a szekérre. Az asszony közben egyre aggodalmaskodott: - Nem fogják elbírni a lovak. - De elbírják. Mikor már több nem fért a szekérre, hazafelé vették útjukat. Áthajtottak a hídon. A híd után viszont kissé emelkedett az út. A lovak nem bírták, megálltak. A férfi elkezdte ütlegelni őket, és csak verte, egyre verte őket. - Ne bántsd már azokat a szegény lovakat! - szólt rá az asszony, mire a férje is kifakadt: - A gonosz szellemek ültek föl ide a kocsira, most lerakodhatjuk a fele fát. Az asszony meg a kocsi mögött állt egy bottal. Fogta a botot, és rávágott a sarog- lyára. - A fenébe vannak itt szellemek! És azokat a lovakat ne csépeld! Hát ahogy rásújtott a saroglyára, a lovak megugrottak, és kivágtattak egészen a kövesútig. Meg se kottyant nekik a teher. De az embereknek azt mondta az asszony, hogy gyengécskék a lovaik, mert a férje nem eteti őket rendesen. Mifelénk mesélték ezt. De hogy igaz lenne? Csak olyan mese ez. Már nem is tudom, talán a Karpassa Éva néni mesélte.) 765. Em Gaeischtabearg haud friahrr d Ochsa and d Roß so schwer zoga, daß deanni Roß gschwitzt haud. Annach saiid deanni Gaeischta nu mal vam Waga ra gjuckt, and häbid laut glached, and van nacht a haud d Roß and d Ochsa laichtr zoga. Annach haud sie spätr gseit: Ja, wel d Roß and d Ochsa seand seallmal so gfuatrid waara, was sie gfanda haud. Winig Fuatrasch gsei, and mit deamm haud sie da Todaschwitz kriat. Wel des ischt kuein hoha Bearg. Deanni Gaeischta hat ma itt gsiah, nu wenn sie seand ragjuckt, nach haud sie laut glached. Descht so rauskamma, so wia wenn sie hättid en Possa gmacht. And uf am Bearg doba rennid sie ramm mit die fuirigi Schaitr. En seallr Held saiid sie bai dr Nacht mit die fuirigi Schaitr rammgrennt. (A Szellem-hegynél régen az ökrök meg a lovak nehezen húzták a kocsit, a lovak megizzadtak bele. Aztán ezek a szellemek egyszer csak leugrottak a kocsiról, elkezdtek hangosan vihorászni, és onnantól kezdve a lovak és az ökrök könnyebben húzták a kocsit. Később úgy mondták: - Persze, mert a lovak és ökrök takarmánya csak az volt, amit legeltek. Kevés volt a takarmány, ezért lepte el őket a halálverejték. - Mert nem volt az magas hegy. Ezeket a szellemeket látni nem lehetett, csak amikor leugráltak, akkor a hangos vihogásukat hallani. Mintha tréfát űztek 157
