Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)
A Csipkeház
azt az utat, amelyen a népművészeti vidékek lakossága - a népművészeti motívumok eredetiségének megőrzése mellett, - a változó szükségletekhez alkalmazkodni tudjon és a népművészeti beccsel bíró terméket piacképessé tegye.” Ugyanakkor a fentiekkel kapcsolatosan bejelentette a népművészeti és háziipari munkák minőségi védelmének bevezetését, s a háziipari munkabérek szabályozását. A minisztériumok az exportképes népművészeti, iparművészeti és háziipari termékek, köztük nem utolsó sorban a halasi csipke külföldi sikerein felbuzdulva, egymás után kezdték magukévá tenni a század eleji iparművészek törekvéseit. Miután pedig az elmúlt évtized tapasztalatain okulva a Kereskedelemügyi Minisztérium a külföldre irányuló népművészeti és háziipari termékek minőségi ellenőrzését az Országos Háziipari Szövetsége s a minisztérium Háziipari Osztályának bevonásával mindinkább megszigorította, egyik évről a másikra újra szembetűnőleg felszökött a magyar kézimunkák becse a külföld előtt. „... A hímzések, a rátét-munkák jellegzetes síkdíszítményei, az álomszerű csipkék ma már nemzetgazdasági tényezőnek is számottevőek: tavaly még csak egymillió nemes valutát hoztak be az országba, az idén már négymillió pengős határhoz közelednek az export statisztikában.” (Magyar Iparművészet, 1935. 232.) A minisztérium a halasi csipke propaganda füzetét angol és német nyelven is kiadta. Pest vármegye főispánja 1 500 pengőt utaltatott ki a halasi csipkevarrók kiképzésére. A Háziipari Felügyelőség a halasi csipkét védjegyeztette és felvétette a háziipari termékek jegyzékébe. A halasi csipke védjegye ez időtől kezdve a csipkébe beleszőtt három egymást keresztező hal. A védjegy beszövése azonban még nem adhat támpontot a csipketervek születésének időpontjára. Később ugyanis az előző időszakok tervei szerint készült csipkéket is védjeggyel látták el. A minisztériumok a háziipari vállalatokat kötelezték a 80 filléres minimális munkabér fizetésére. A milliós számadatok mellett a magyar háziipar siralmas helyzetét mi sem jellemezhette jobban, minthogy a rendelet „... egyes vidékeknek igen mélyre, néhol 20 fillérre lecsökkent munkabérét szabályozza.” (Magyar Iparművészeti Társulat 1935. évi zárójelentéséből.) A halasi csipkevarrók ez idő szerint napi 1.30 - 1.60 pengős átlagos munkabért kerestek. Bizony nem sokat, különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük, hogy iparmüvészi teljesítményszámba menő munkát követeltek tőlük. A háziipar egyéb ágazataihoz viszonyítva azonban kétségtelenül jobb helyzetben voltak, s a Csipkeház Markovits Mária követelésére a legfiatalabb tanulólányt is fizette. A halasi Csipkeházban, amely megnyitásakor nyolc csipkevarróval dolgozott, fél év alatt tizenhatra emelkedett a képzett csipkemunkások száma. Forgalma az első fél évben az előző évekhez viszonyítva négyszeresére nőtt. Vendégkönyvébe félév alatt 4 100 látogató jegyezte be a nevét. Ha tekintetbe vesszük, hogy az 1935-ben történt megnyitást követő idegenforgalmi dömpinget nem lehet normális üzleti forgalom alapjául számításba venni, akkor is kétségtelen, hogy a Csipkeház üzleti vállalkozásként is kifizetődőnek bizonyult. Markovits Mária 87
