Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)
Dékáni Árpád utódai
A háború utáni új csipkének elsősorban is az igényes lakberendezés szerves kiegészítőjévé kellett válnia. A még élő, a művészeti életre erős hatást gyakorló szecesszió mellett a hivatott gyűjtők kutatásai nyomán mindinkább feltárultak a népi müvészkedés titkai. Dékáni utódainak ezekkel számolni kellett. S ami mindezeknél is nehezebb feladatot rótt rájuk, az volt, hogy legtöbbjüknek elölről kellett kezdeni az ismerkedést a csipkevarrás technikájával. A tervezőknek a vonallal és az anyaggal való küzdelmét a csipketervezés legválságosabb időszakában, az 1910-es évek végéig keletkezett darabok érzékeltetik. Ezeket a csipkéket szemlélve az az érzésünk, hogy a művészi tervezés hiánya már-már magát a technikát is veszélyeztette. Feltűnő, hogy ezeknek a csipkéknek a tervezői gyakran nem vették figyelembe Dékáni munkásságát, s ha igen, hogyan váltak a Dékáni-csipkék szerves alkotó elemei az utódok kezén meddő öncélúskodássá. A mintatestet megfojtó sűrű öltések, a rosszul alkalmazott pókozás pedig emlékeztethette volna őket Dékáni csipkéinek játékos vonalvezetésére, könnyed textúrájára. A budapesti tervezők között, mint akik állandó kapcsolatuk, s úttörő munkásságuk révén leginkább hatással voltak a halasi csipke fejlődésére, Tar Antalt, Pongrácz Margitot és Molnár Bélát kell megemlítenünk. A halasi származású Tar Antal még iparművész hallgató korában kapott megbízást halasi csipketervek készítésére. Néhány évvel később, amikor a halasi csipkeműhely tervekkel való ellátását az Iparművészeti Főiskola vállalta, őt bízták meg a tervezéssel. Működésének hatása az 1920-as évek közepéig volt különösen érezhető. Jelentős hatással volt a halasi csipke fejlődésére Pongrácz Margit munkássága is (7., 8., 25., 28. sz. képek). A kényes ízlésű iparmüvésznő, aki egyébként a magyar csipkék kiváló szakértője volt, a halasi csipke legrégibb és legjobb érzékű tervezői közé tartozik. Molnár Béla, az Iparművészeti Főiskola tanára az 1930-as években került kapcsolatba a halasi csipkemühellyel. Nemes vonalú, olykor merészen modem csipkéit a művészi igényesség, s a magyar formavilág áhítatos belső átélése jellemzik (27., 30-33., 36., 37. sz. képek). Elmondása szerint, amikor az első csipketerve elkészítéséhez fogott volna, vásárolt egy halasi csipkét, s öltésről-öltésre kibontva vizsgálta annak technikai megoldásait, hogy ezt a tervezésnél figyelembe vehesse. Fennmaradt tervrajzaiban minden esetben meghatározta az alkalmazandó csipkeöltéseket, hogy azok az általa kívánt hatást, s összképet adhassák. A technikai megvalósításban nem engedte meg a kivitelezők ízlése szerinti öltéselemek felcserélését és a vonalvezetés megváltoztatását, így a népi alkotó ösztön kizárásával a halasi csipke nem válhatott népművészeti termékké, s ez által biztosította annak iparművészeti műfaji jellegét. Tar Antal 1911-től a halasi csipkeműhely „hivatalos” tervezője volt. Csipketerveiben a vonalak játéka a csipketextúra alaposabb ismeretét, az alkotó kifinomult ízlését sejteti. A művészi terv és a vele összhangban lévő technika bizonyítják, hogy most már csupán a tervezőn múlt a csipkében a jellegzetesen 69
