Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)
Dékáni Árpád utódai
magyar és hitelesen népi formavilág megjelenítése. A csipke minden könnyedsége, játékossága és az ábrázolt emberi, állati vagy madáralakok meseszerü megformálása ellenére is a csipkének zárt, kötelező erejű törvényszerűségekhez kellett igazodniuk. A székely kapuk faragványaira, a subák, szűrök díszítményeire, a matyó asszonyok ruházatának ékességeire, a somogyi pásztor ivótülkére alkalmazott díszítő formáknak magától az anyagtól, s annak rendeltetésétől, de a népi ízléstől is szigorúan megszabott korlátái vannak. A Dékánit követő csipketervezők számára mindennek tudatossá kellett válni. A tervezők minden tehetségükkel azt szolgálták, hogy az eredetileg testesebb, sok esetben domborművű, legtöbbször ragyogóan színes népi művészeti alkotásokat töretlenül adják át a csipkébe anélkül, hogy ezzel megsértenék annak sajátos lenge báját. Dékáni, ha szükségesnek látta, csipkéiben gátlástalanul alkalmazta a színes fonalakat is. Kérdéses, hogy ez a kísérlete csipkéinek csillogtatására szolgált-e, vagy a merész újítónak abból a felismeréséből fakadt, hogy a népi formák általában színesek, s míg a „magyar” csipke megalkotásán fáradozott, úgy érezte, hogy nem nélkülözheti a népi hímzések által kínált színhatásokat. Vitatható, hogy létjogosult volt-e a színes csipke, de a világszerte elfogadott, általánosan használt fehér szín éppen a legkényesebb ízlésnek a szembefordulását jelentette a reneszánsz és az azt követő barokk túlságosan is hivalkodó, harsányan hangos színtobzódásával szemben. Az is való, hogy a legegyszerűbb eszközökkel a legtökéletesebb hatás elérése minden esetben magasabb rendű művészetet jelent. Dékáni követői a magyar formavilág érvényre juttatásáért folytatott küzdelmük közben nem vették igénybe a színek által kínált lehetőségeket. Lassú, szívós, kitartó küzdelmet folytattak az egyszerű fehér szálakkal. Stepanek Ernő első csipketervei magukon viselik a kezdő tervező csaknem valamennyi fogyatékosságát. Vonalvezetése megtorpanó, formái kiforratlanok voltak, s ha a határozottabb vonalú, jó textúrájú szecessziós csipkéknél lágyabb- nak, kellemesebbnek tűnnek, az az indák finomabb hajlásának, a hurkolások szerencsés alkalmazásának köszönhető. Ki sejtené még ezekben a felemás formákban a későbbi nagyvonalú, kitűnő tervezőt. Stepanek tanárnak nem egy kiforrott üvegablak tervét, iniciáléját ismerjük ebből az időből. Mind azt bizonyítják, hogy a magyar ornamentikát ismerő, nagyszerű dekoratív érzékkel rendelkező, biztos vonalú illusztrátor volt. Most idegen anyaghoz nyúlt, a csipkéhez. S minden művészi adottsága, gyakorlottsága mellett neki is meg kellett küzdeni az ismeretlen anyaggal és a sajátos technikai követelményekkel. A felesleges részleteknek, az öncélú formáknak és vonalaknak háttérbe szorítása csak lépésről-lépésre történhetett meg. Ám alig hogy ez a törekvés érvényre jutott, máris jelentkezett az ellenkező véglet. Egy-egy alkalmasnak vélt, szerencsés formának a kiragadása, s erőszakolt átültetése a csipkébe. Hosszú időbe telt, míg tisztultan, s a magyar népművészet törvényszerűségei szerint jelentek meg a csipkében a kívánt népi motívumok, s a végső probléma mégis 70
