Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)

Útban a világhír felé

akkor még csekélyebb számú csipkeöltésekre, s a durvább minőségű anyagra a tervek milyen csodálatos gazdagságát tudta a dús fantáziájú iparművész felépíteni. A stilizált tulipán motívumoktól a naturalista virágfüzérekig (1-4. sz. kép) a felvidéki vert csipkék dekoratív szarvas motívumától a növényi ornamentikaként már alig felfogható, de annál mozgalmasabb szecessziós vonalvezetésig, a kétségtelenül népszínmű szemléletből fakadó alakos mintáktól (5. sz. kép) a szigorúan arisztokratikus zárt, kimért formákig, mindent csipkére váltott. S ami mindenki más keze alatt gyökértelen, disszonáns giccsé alakult volna, az ő keze alatt természetes egységgé, harmóniává, széppé, művészivé vált. Egyik szélcsipkéjében egy szecessziós tulipánt s egy hasonlóan szecessziós vonalú, szegfűszerű motívumot helyezett el szigorú ismétlődéssel. A motívumok közeit egyszerű pókozással töltötte ki, a csipke szélét pedig a legegyszerűbb paszomántszerű megoldással szegte. Az egész csipkében a beszövésen és a szélmegoldáson túl háromféle egyszerű csipkeöltés szerepelt. S a kész csipke az érzékelhetően durvább anyag ellenére megragadóan szép és nemes összhangot adott. Másik szegélycsipkéjén egy szimpla tulipán alakot szabályos ismétlődéssel vékony szalagra ültetett, s ezt futtatta körül valami utolérhetetlen virtuozitású vonalvezetéssel a paszománttechnikától ellesett zsinórozással, s a mintát és zsinórozást összekötötte a velencei reticella geometrikus hálójával. S amit végül szemünk elé tárt, az a legtökéletesebb, egyszerűségében is ragyogóan mozgalmas csipke. Divatosak voltak ezek a csipkék, s a kor értékelésében modernek. Tetszetősek és minden modernségük, divatosságuk, szecessziós voltuk mellett is magyarok, ha nem is népi értelemben, de ahogy Lyka Károly meglátta bennük magyar voltukat: „Ezek autochthon csipkék sehol másutt nem készülhettek, csak a mi fajtánk körében.”

A Magyar Iparművészeti Társulat háziipari csoportja az 1904-es St.Louis-i kiállításra meglepetésként egy új, de formájában, technikájában már kiforrott magyar iparművészeti remeket vitt ki, amely mindezek mellett szerencsésen egyesítette magában a nyugati iparművészek legkorszerűbb törekvéseit, s megfelelt a legkényesebb divatízlésnek is.

Míg a kiállításon résztvevő magyar kormányküldöttek hosszadalmas beszámolókban közölték Amerika elragadtatását, idehaza Dékáni lépésről-lépésre haladt tovább a maga útján. Márciusban még Kiskunhalas város részére készített városrendezési tervet a piactér átalakítására, s áprilisban már a kolozsvári Tankerületi Főigazgatóság felkérésére Kolozsváron a Női Ipariskolában személyesen rendezte csipkéinek kiállítását. Természetesen nem mulasztotta el felhívni a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium megjelent küldötteinek figyelmét a csipke háziipari jelentőségére, megjegyezvén, hogy véleménye szerint a magyar csipkeháziipar megalapozásának első lépései a minisztérium által országosan rendezendő tanfolyamok lehetnének.

Októberben a Magyar Iparművészet cikket közölt az iparművészetet mind veszedelmesebben fenyegető dilettantizmusról. A cikk szerzője példaképpen

48