Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)
Markovits Mária, „a halasi csipke édesanyja”
ismerkedett meg a női kézimunka e legnemesebb ágának alapelemeivel. A Magyar Iparművészet 1899. februári száma az Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállítását méltató híradásában ezeket olvashatjuk: „... Tűvel dolgozott, kitűnő munkákat állítottak ki a Magyar Királyi Állami Nőipariskola és az Izabella fhg. asszony védnöksége alatt álló Pozsonyi Nőegyesület is.” Ez utóbb említett egyesület már az előző években is szerepelt hasonló anyaggal. A „tűvel dolgozott munkák”-on jelen esetben nem érthetünk mást, mint tűvel varrott csipkéket, aminthogy a varrott csipkét hivatalosan is nem egyszer említik „tűcsipke”-ként. Semmiképpen nem kívánjuk Markovits Mária érdemeit csökkenteni, nem is tesszük azt, ha az igazságnak megfelelően megállapítjuk, hogy nem tartjuk valószínűnek, hogy az első halasi csipkék általa használt öltésmódjaira maga jött volna rá, hogy azt a technikát, amelynek akkori alkalmazását több száz év fokozatos fejlődési folyamata előzte meg, ő találta volna fel Magyarországon. Mint láttuk, a századforduló idején számosán kísérleteztek művészi varrott és vert csipkék készítésével. Ez azonban, mint a Pozsonyi Izabella Nőegylet, vagy a Magyar Állami Nőipariskola esetében is, csupán külföldi s kiélt történeti korok sablonmintáinak az ismételgetését jelentette. Az ezekből a kísérletekből származó csipkék nem felelhettek meg annak a várakozásnak, amit az iparművészek az új magyar művészi csipkekészítéshez fűztek, s egyelőre ezek nem vehették fel a versenyt a külföldi nemes csipkékkel. Markovits Máriának - akár a Magyar Állami Nőipariskola révén, akár más forrásból ismerte meg a varrott csipkekészítésnek mindazokat az elemeit, amelyeket abban az időben a csipkekészítők Magyarországon ismertek -, Dékáni terveinek megfelelő alkalmazásában úttörő jelentősége volt, önálló alkotó- készsége pedig már a Dékáni Árpádtól kapott legelső csipketervek kivitelezésekor munka közben űj, eddig még nem ismert varrott csipkeöltések megteremtésére ösztönözte. Dékáni tervei a leendő csipkének csak kontúrjait tartalmazták. Szabady Eleonóra visszaemlékezése szerint az első kivitelezési kísérlet, a csipkelegyező varrása Markovits Máriának sem sikerült. Belátta, hogy egyedül az ismert öltésekkel képtelen megoldani feladatát, s a megkezdett munkát félbehagyta, a könnyebb munkát igénylő szélcsipke terve azonban Szabady Eleonóra munkája nyomán megvalósult. A csipkelegyező elkészítésének szándékát azonban Markovits Mária nem adta fel, de az új terv új megoldásokat követelt tőle. Ekkor bátran rálépett a csipkevarrásnak a megkívánt, egyedül járható útjára. Az általa már ismert és mindvégig használt varrott csipke technikájának alapul szolgáló öltései önként kínálták számára az újabb öltésmódok végtelen sorozatát. Markovits Máriában megvolt az érzék a kínálkozó lehetőségek felfedezésére és a bátorság azok kihasználására. A csipkevarrásnak a XIX-XX. század fordulója táján ismert néhány öltésmódja mellett gazdag lehetőségeket nyújtottak az ezekkel rokon magyar szálhúzásos, áttöréses, vagdalásos kézimunkák tűöltései, amelyek valójában 35
