Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)
Dékáni Árpád Kiskunhalason
francia nemzetit veszik. És nincsen az a külföldi áruval kereskedő boltosunk, ki ne kapna a műveken, ha látja, hogy vannak, hogy kelendők, hogy mindenkit érdeklők. Egy-egy bájos magyar művészi tárgyacskának az lehet a sorsa, hogy nem sokára ezrével kell reprodukálni. Kell az idegennek, kell magunknak...” (Magyar Iparművészet, 1899. II. évf. 1-2. szám.) Az eddig inkább csak elvi vitákat kiváltó ösztönös megérzések Tóth Béla cikkében végre szabatos megfogalmazást kaptak, gyakorlati cselekvésre indító, elérhető céllá sűrűsödtek oly kristálytisztán, hogy a magyar iparművészet céljáról ma sem lehetne tömörebben, világosabban és gyakorlatibb szellemben szólni iparművészeinkhez. A budapesti iparművész körök minden megmozdulását Dékáni élénk figyelemmel kísérte. Tisztában volt az iparművészek valamennyi problémájával, 1900-tól pedig maga is tagja volt az Iparművészeti Társulatnak. Tóth Béla felhívása neki épp úgy szólt, mint bármely más magyar iparművésznek. Tóth Béla szerény igénnyel csak a napi fogyasztásnak szánt apróbb iparművészeti tárgyakról beszélt, de írásának megjelenése idején Lechner Ödöntől, az új utakat kereső építőművésztől Dékáni Árpádig, a halasi gimnázium rajztanáráig nem akadt Magyarországon valamire való iparművész, akit ne foglalkoztatott volna a Tóth Béla által felvetett „hungaricum” kérdése. E minden izében magyar iparművészeti terméket vélte megtalálni Dékáni Árpád a halasi csipkében. Sajnos, Dékáni sokoldalú iparművészeti érdeklődésének nem maradtak ránk tárgyi bizonyítékai, de néhány tanítványa később egybehangzóan állította, hogy hajdani tanáruk egyaránt foglalkozott a cserepességgel, famegmunkálással, bútordíszítéssel és a legkülönfélébb női kézimunkák tervezésével, s a paszomántter- vezéssel is megpróbálkozott. Bizonyítható azonban, hogy már az első időktől kezdve legélénkebben a művészi magyar csipke megteremtésének gondolata foglalkoztatta. A csipke iránti személyes vonzalma családjának hagyományos csipkeszeretetéből származhatott. Sógorának, Kishalmágyi Hollaki Zoltánnak értékes darabokból álló jelentős művészi csipkegyüjteménye volt. Dékáni csipke iránti érdeklődésének felkeltéséhez hozzájárulhatott még az is, hogy a századfordulónak ezekben az éveiben vált a női divatnak szinte kötelező díszévé a művészi csipke. Az 1897. évi brüsszeli világkiállítás s a Bécsben létesített új művészi irányzattal kísérletező csipkeiskola a magyar iparművészek érdeklődését is felkeltette. Ez időben gyűjtötte össze Díváid Kornél a Felvidéknek még fellelhető becses csipke emlékanyagát, s próbálta megélénkíteni és művészi színvonalra emelni a sóvári csipkekészítő háziipart. Mindezek a tényezők magukban is elegendőek voltak ahhoz, hogy Dékánit az új magyar művészi csipke megalkotására ösztönözzék. Első kísérletei után mások is fokozódó érdeklődéssel tekintettek a tehetséges fiatal iparművész próbálkozásai felé, tanácsokkal és biztatásokkal igyekeztek tervei megvalósításában segítségére lenni. így került közelebbi kapcsolatba Dékáni a város másik nagy csipkekedvelőjével, Zseny Józseffel. 29
