Benedek Gyula - Kürti László: Bene, Lajos és Mizse oklevelei, történeti dokumentumai 1385-1877 - Cumania könyvek 2. (Kecskemét, 2004)

- ezután pedig mintegy 152 ölnyi [távolságban] a korábban már alkalmazott Völgy­határ sarokhatárjel építtetett;- amelynek a végrehajtás után nyugat felé fordulva a 28 lépés magasságú emelke- dettebb helyen 200 öl [távolságban] egy határjelet, majd tarta ugyanazt az irányt és a távolságot egy másik határjelet [emeltettünk];- azután átlépve a Kurva utat úgy 129 öl távolságban a Választóhatár nevezetű ha­tárjelet emeltettük, ahol tudniillik Jászberény mezőváros és [Jász]ladány falubirtok között a Bene pusztát osztó jel találtatik;5- teljességgel ugyanazon irányban és vonalon haladva, a Bogárzó-fenéken áthalad­va, annak a fenéknek a megkutatása után, mintegy kettőszáz ölnyi távolságban egy határjel [huzatott össze];- tovább haladva ugyanabba az irányba és tartva a távolságot a Görbeszék-fenék partja felett egy másik [határjel huzatott össze];- ezután pedig az előbbi távolság és egyenes vonal megtartásával a Laposhatár nevezetű határjel [huzatott össze];- tovább haladva ettől az iránytól nem eltérve, ugyanúgy 200 öl távolságban a ne­gyedik [határjel huzatott össze];- és végül tartva az ugyanazon határvonal, valamint a 200 öl távolság és ötödik Dombos-határ nevezetű határjel [huzatott fel];- továbbá a hatodik Sóskafás-határ nevezetű határjel az ugyanazon 200 öl távolság­ban az előbbiekben tartott egyenes vonalon [huzatott fel];- ezután folyamatosan ugyanabban az irányban és távolságban a hetedik - népies nevén Partoldali Határ nevezetű - határjel [huzatott fel];- végül egy bizonyos kiemelkedő helyen, a baracsi út melett, a bátorságos keleti irányban, 247 öl távolságban az utolsó Magashatár nevezetű sarokhatárjel huzatott össze;- innen végük az északi iránytól nyugat felé fordulva mintegy 21 lépésre egészen a Bene-Baracs-Tatárszentgyörgy hármashatárig folytatólagosan az egyenes vonalon emelt határjel huzatott fel, mintegy 200 ölre;- innen 300 ölre a szakadt homok miatt porond huzatott fel;- végül átlépve az adacsi utat - ugyanazon fekvésben és egyenes vonalban 200 öl tá­volságban - egészen a szóban forgó hármashatárig - négy egyeshatárjel6 huzatott ösz- sze; És így a legelső Pappszéki Magas határ nevezetű határjeltől egészen az utolsó tatárszentgyörgyi hármashatárjel nevezetű határjelig három irányban, két közbeeső sarokhatár-jellel, nemkevés kettős határjelet felújítottunk, konkrétan pedig 23 határ­jelet az alapjaiból emeltettünk fel és huzattunk össze; 5. Arról a jelről van szó, amely Bene pusztát - „herényi fél-Bené”-re, valamint „ladányi fél-Benére” osztotta az 1745-ik évi megváltástól. 6. Az „egyes határjel” egy határhányásból állt és a hosszú egyenes határvonalakon építettek ilyeneket, a határvonal összefüggő követhetése céljából sarok határjelek közé. Nevezték közbeeső határjelnek is (méta cursualis). 163

Next

/
Oldalképek
Tartalom