Janó Ákos: Falu a pusztában - Cumania könyvek 1. (Kecskemét, 2002)
I. A történelem sodrában - Puszták a hódoltság idején
Nemcsak a Duna-Tisza közén, hanem az Alföld más részein is, a falvak túlnyomó többsége a török hódoltság másfél évszázadában vált néptelenné. A török által elfoglalt országrészben a pusztulás oly nagymértékű volt, hogy az 5-6 évszázados települési rend véglegesen felbomlott, s a falvak határai a túlélő nagyobb helységek területeit gyarapították.24 Szánk a XVI. század első felében még élő település lehetett, a protestantizmus akkori előretörésének idején valószínűleg az új hitet követő lakossággal. Erre lehet következtetni abból, hogy 1566 és 1581 között három Szanki nevű, külföldön tanuló diákkal és két ugyanilyen nevű (ami származáshelyet jelöl) prédikátorral találkozunk.25 A falvak lakosságának többszörös kálváriáját szemléletesen írja le Szabó Kálmán. Egy-egy fegyelmezetlen török had vagy tatár csapat a községet megtámadta, kirabolta és felégette. A lakosság egy része a templomba menekült, a rablócsapat a templomot felgyújtotta, a benne lévőket lemészárolta. A lakosság más része a rablóhad közeledésének hírére elmenekült és a környék nádasaiban keresett menedéket. Ezek a veszély elmúltával visszaszállingóztak a falvakba, s újraépítették házaikat.26 Az elpusztult és újratelepült falvak legnagyobb része védett területen épült újjá. A lakosság sok esetben szigetekre települt, újjáéledő falvaikat nádasok, zsombékos tavak, járhatatlan lápok, turjánok vették körül, azok csak egy oldalról voltak megközelíthetők.27 A lakosság sanyargatásához hozzájárult, hogy a királyi Magyarország területéről a birtokaikat elvesztett földesurak igyekeztek behajtani korábban őket megillető, de a háborúk miatt elmaradt jövedelmeiket. A jobbágyszolgáltatások megszerzésének erőszakos eszközei nem kímélték azokat a területeket sem, amelyek lakói kiváltságaik folytán földesúri szolgáltatásokra korábban nem voltak kötelezhetők. A hatalmaskodó földesúri zaklatások mellett a végvárak fizetetlen katonái is gyakran megjelentek az alföldi falvakban és pusztákon, s terményt, élelmet harácsoltak a már amúgy is kifosztott lakosságtól, csapatostól hajtották el jószágaikat. 1641 körül maguk a törökök panaszoltak, hogy mivel a kunok földje a háborúk idején egészen elpusztult, azon igyekeztek, hogy annak 14 faluját ismét benépesítsék, azonban a kassai alvezér, Bornemissza, őket ebben gátolta azáltal, hogy a németek hatalma alatt lévő erdélyi hajdúknak megengedte, hogy a kunok földjét porig elpusztítsák, igás marháikat elhajtsák, s mindezt egyedül azért, hogy azokból a törököknek jövedelme ne legyen. S valóban, odajutott a szegény föld népe, hogy ahol azelőtt 30^10 ház volt, ott most alig van 10-15.28 24 SZABÓ István 1966. 141. 25 FÖLDVÁRI László 1898.1. 46,52, 64, 162.; JANÓ Ákos 1982. 7. 3. jegyzet. 26 SZABÓ Kálmán 1938. 79-80. 27 SZABÓ Kálmán 1938. 81. 28 GYÁRFÁS István 1885. IV. kötet 226.; TÁLASI István 1977. 23-28. 14
