Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Néprajz - Holczer József: Egy kecskeméti folklórgyűjteményből
Egy kecskeméti folklórgyűjteményből hogy nem engem szólít ám, hanem - szokásos pattogó hangján - ezt kérdi az osztálytól:- Hol szerepel ez a képlet? Személyi József hittanár prédikált a vasárnapi diákmisén. Talán az idő helyes fel- használásáról beszélt, mert a következőt mondta:- A jó szórakozáshoz három dolog kell... - Itt egy kis hatáskeltő szünetet tartott. A három tényező kifejtésében azonban egy diák megelőzte:- Pénz, pénz, pénz - hallatszott az egyik pádból. Osztályfőnökünkkel, Herédi Vilmossal társadalmi munkán voltunk 1963 őszén a hel- véciai állami gazdaságban. Ekkoriban még ő is cigarettázott, s délutánra elfogyott a készlete. Jól tudta: a fiúk zöménél van bagó (III., mai szóval 11. osztályosok!), s ezért megkérdezte:- No, ki adna egy szálat? Azok eléggé vonakodtak, mivel félig-med- dig (?) tiltva volt a dohányzás. Hátha csak leleplezésnek szánta! Végül Herédi tanár úr így szól;- Ne izéljetek már! Ne féljetek, nem mondalak meg az osztályfőnökötöknek... (!) Erre sorra fölkattantak a dóznik, ő pedig általános cigarettaszünetet engedélyezett. Vida Lajos a „Toldi estéjé"-bői feleltette M. Tibort, s míg az beszélt, ő alaposan átnézte a fiú munkafüzetét. Hirtelen félbeszakította, s az osztály felé fordulva kifejtette: mégiscsak szomorú, hogy egy harmadikos gimnazista még mindig nincs tisztában a magyar helyesírással.- Mert ez a Tibor úr is, ugye, következetesen „ly"-nal írja a „Lajos király"-t. A múltkor meg a „fej''-et. De, édes fiam - ez már Tibor barátunknak szólt -, hát ilyen „borjúfelyed" van neked? Majd, megenyhülve:- De, édes fiam, mondd meg nekem őszintén, ugye hogy csak azért írtál „Lalyos"-t, mert én is Lalyos vagyok!!! Az egyik magyarórán nagyon meg találtuk mérgesíteni a tanárt, Vida Lajost. Az amúgy is gyors beszédű tanár úr azt akarta nyilván mondani, hogy „vége a türelmemnek!", ám ez így sikeredett:- Immár nekem most már ugye hát végem is van! A negyedik évben (értsd: 12.-ben) Veszprémi Tibor tanította az ábrázoló geometriát. Amíg magyarázott, Altrichter Jóska dobolni kezdett a pádon. Talán unalmában, talán meg azért is, mert kiváló ritmusérzékkel bírt. (Ma már híres opera-, operett- és musicalénekes Kaliforniában.) Veszprémi észrevette, megállt a magyarázattal, s ekképp fordult a magáról elfeledkezett diákhoz:- Ne hozzak esetleg rumbatököt is? Jóskánk kedélye nem csillapodott le, sőt azonnal kész volt a válasszal:- Tanár úr! Inkább tessék hozni tökbe rumot! Veszprémi Tibor ábrázolóórán rácsap a fejemre.- Na, ragadt-e rád valami?- Nem!- Mi nem?- A tanár úr keze. Meg kell jegyeznünk a következőt: A fejcsapkodás szokása volt Veszprémi tanár úrnak. Április elsején (!) négyen összebeszéltünk: rajzszöget tettünk kiálló végével a fejünkre és hajjal eltakartuk. Veszprémi hol itt csapott le, hol ott csapott le, és csodák csodája: ezen a napon, bár két ábrázolóóra volt egyfolytában, négyünk közül egyikünkhöz se nyúlt! Harmadikos (mai szóval: 11.-es) gimnazista voltam, épp Aranyt tanította Vida Lajos tanár úr. A föladott memoriterből történetesen én feleltem a következő órán. Ki tudja miért, ekképp torzítottam el a míves ballada egyik sorát: „Hah láncát tépi a / Buday két fia". Az V. Lászlóban, tudjuk, Hunyadi két fiára, azaz Mátyásra és Lászlóra céloz a költő. Én pedig... a sokak által ismert, azóta már elhunyt tornatanárra (Buday Lászlóra), jóllehet szinte sose akadt dolgunk egymással. (Én ui. kezdettől gyógytornás voltam.) Summa summárum: búcsút is mondtam a félévi magyar ötösömnek... 167
