Wicker Erika (szerk.): Cumania 27. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2016)
Helytörténet - Bánkiné Molnár Erzsébet: Gyárfás István tevékenysége a Jászkun kerület közigazgatásában
Bánkiné Molnár Erzsébet Az 1869. június 1-én életbelépett új jogalkalmazási és jogszolgáltatási törvények a köz- igazgatásban is változásokat okoztak. Módosítani kellett a kerületi táblabírók hatáskörét. A tisztán törvénykezési ügyek kikerültek a táblabírók feladatköréből. A táblabírók ezentúl a közigazgatási ügyekkel túlterhelt kapitányok segítségére, a kerületek közgyűlése vagy kisgyűlése által tisztán közigazgatási ügyekben is kiküldethettek, s azokban saját felelősség mellett kötelesek lettek eljárni.43 A változás következtében megkezdődött a jogszolgáltatás jelentős átalakítása. Amellett, hogy az 1869-es törvény újabb vitákat és sérelmeket generált, az egyértelműen kiderült, hogy a táblabírák a továbbiakban kevésbé lesznek bevonva a bírósági ügyintézésbe, tehát a felszabaduló munkaidejüket intenzívebben fordíthatják a közigazgatásra. Különösen a telekkönyvi ügyek, az árvaügyek, és a hagyatéki ügyek kezeléséről kért szinte folytonos jelentést a Jászkun kerület. A közvetlen ügyintézést ugyan a községekben végezték, de a táblabírók most még fokozottabb ellenőrzési feladatot kaptak. Utolsó körbe érkeztek a Jászkun kerület polgári törvényszékéhez benyújtott ügyek is, melyek még a táblabírók közreműködésével zajlottak. Május végéig folytonosan tartott tárgyalási napokon összesen 192 pert fejeztek be, ezzel minden a törvényszékhez érkezett másodbírósági felülvizsgálatra kitűzött pert lezártak, elintéztek. Ezt követően, mivel az említett 1868:54. te. június 1-én életbe lépett a kerületek törvényszéke, mint polgári ügyekben fellebbviteli bíróság, a további eljárását megszüntette. A megszűnt bíróság helyett a másodbírósági jogokat a Királyi ítélő Tábla gyakorolta.44 * Gyárfás, bizonyára aktív részese volt a szervezeti változások miatt szükségszerű munkadömpingnek, mely úgy tűnik már-már a szakszerűséget veszélyeztethette, legalábbis erre következtetek Gyárfás kéréséből. A folytonos átszervezésekkel terhelt táblabíró a májusi közgyűlésen indítványozta, hogy a közgyűlés asztalán mindenkor legyenek kéznél a szükséges törvénykönyvek. 43 BKML Kf. lt. Tanácsi iratok L 40 Cs 7 Sz 20/1869. 44BKMÖL Kf. lt. Kiskunkapitány közigazgatási iratai 514/1869. A jogszolgáltatási feladatok ugyan júliustól csökkentek, de Gyárfás szinte azonnal újabb bizottsági feladatokat kapott. Májustól tagja lett a kerületi iskolatanácsnak, majd bekapcsolódott a községi számadások, az árvapénztárak ellenőrzésébe. Utóbbi fontosságát kiemelten hangsúlyozta. Az esztendő végén már a majd 1870-ben hatályba lépő törvény- hatósági törvény előkészületei folytak. A szervezeti élet, mint a felbolydult méhkas, kereste új formáit, kereteit. A bevált gyakorlatot követve a Jászkun kerület a községi viszonyokat jól ismerő tagokból kerületenként külön bizottságot bízott meg a törvénytervezetek megvitatásával, javaslatok összeállításával, a tagok között már természetes Gyárfás István jelenléte. Gyárfás a bizottsági munkák közben ismét a nyilvánossághoz fordult, s a viták hatására három részből álló cikksorozatot közölt a Jász-Kunság hasábjain Vásári helypénz fizetés*5 címen. írásában a községek anyagi helyzetét, bevételi forrásait helyezi a figyelem középpontjába. A cikksorozatot ugyan Székely fi Gyula álnéven írta, de a korabeli olvasók számára egyértelmű lehetett, hogy a szerző a helyi történelem elmélyült ismereteivel rendelkező Gyárfás, aki szükségesnek tartotta a közgyűlési viták mellett nézeteit a sajtó úján népszerűsíteni, megismertetni. Gyárfás a vásártartáshoz fűződő jogokról szólva azt igyekszik megmagyarázni, hogy kié valójában a birtokjog. Bizonyítja, hogy az egész községé, függetlenül attól, bír-e a község tagja földbirtokkal vagy sem, ezért a helypénzfizetésről a helyi képviselőgyűléseknek kell dönteni. Áttekinti a községi élet anyagi forrásait, s kifejti, minden szolgáltatásért fizetnie kell annak, aki a szolgáltatást igénybe veszi. Elméleti tudását, mint mindig, úgy most is a kerületben szerzett tapasztalataival támasztja alá. „Ösmerek egy nagy községet, hol alig egy évtizeddel ez előtt a vásári helypénz haszonbérletéért évenként 3 000 forintot fizettek a községnek, s nehány év előtt a helybeliek helypénz mentessége kimondatván vagy inkább kierőszakoltaván, most ugyan e haszonbér nyomorult 300 forintra szállott le; de a községi pénztárt 25 000 forint adósság terhe45 SZÉKELYFI Gyula 1869 398-399., 404-405., 412-413. 238
