Wicker Erika (szerk.): Cumania 26. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2013)
Régészet–Antropológia–Numizmatika - Marcsik Antónia: Kiskunfélegyháza környéki szarmata lelőhelyek humán csontváz-anyagának rövid jellemzése
Wicker Erika Karám vagy akol ? „A karám nádból, 'biritty'-ből (tövisbokor), tövises vesszőből, sövényből, 'dudvá- ból', 'zsombék'-ból, trágyából rakott kerek vagy négyszögletű falazat, rendesen egy széles, elzárható ajtónyílással [...]. Az 'akol' is a jószág összetartására szolgáló kerítésféle, a szél ellen azonban nem véd, mert többnyire rudakból, szálfákból róják össze."14 Ennek a meghatározásnak ellentmond egy másik néprajzi adat: „Az akol (akó) eredetileg kizárólag csak egybentartó épület, tulajdonképpen bekerített állás. Legegyszerűbb formája a legősibb és legegyszerűbb kerítés: az árok. Gyakran emlegetnek olyan aklokat, melyek árkon kívül egyéb kerítéssel nem is rendelkeznek, de ezek természetesen hatalmas, sokszor kettős árkok. Halasi tanácsjegyzőkönyvekből olvashatjuk 1792-ben, 'hogy a karámnak kerített akol árkában esett a borjú és ott döglött meg.' Az árkot azonban belülről gyakran korlátfával is körülveszik. [...] Ma a Kiskunságon elsősorban a korlátfából összeállított, többnyire négyszögletes építményt nevezik akolnak. [...] Telelésre az akolból felgyülemlett trágyából, izékből bástyát vagy garádot raknak a korlátfák köré, ezáltal az akol egyúttal enyhelyül szolgál szél ellen, s így már megközelíti azt a másik pásztorépítményt, mely egybentartáson kívül enyhelyül is használható: a karámot. A karám (karán, karány, karáng, haráng) vagy garád a Kiskunság területén főleg befelé buktatott nádból, de egyéb anyagból is, pl. dudvából, izékből, szalmából, zsombóból, rőzséből, tüskés gallyakból, stb. épül, tehát tömöttfalú, ellentétben az akollal, jóllehet a mai nyelvhasználatban ezt az építményt is legtöbbször akónak mondják."15 Nemcsak az idézett halasi jegyzőkönyv szóhasználata („karámnak kerített akol"), de a néprajzi szakirodalom is utal arra, hogy az állattartás építményeinek elnevezései sokszor nem egyértelműek.16 Míg a fenti idézet alapján a karám „tömöttfalú, ellentétben az akollal", más források szerint „a karám különböző építőanyagokból emelt, fallal kerített hely, amely csupán az összetartást szolgálja. Az akol alap14 Györffy István é.n. 114-115. 15 Tálasi István 1936111-112. 16 Szabadfalvi József 1970 41-42. típusa pedig a korlátfákkal, trágyával, növénynyel, deszkával vagy még szilárdabb falazattal körülzárt, rendszerint négyszög alaprajzú kerített hely, amelynek egyik végében, de néha két-három oldalán is fedeles szín, félszer áll."17 Bonyolítja a helyzetet, hogy a közelmúlt néprajzi irodalma nem tesz említést arról, hogy a karámok vagy akiok körül voltak ár- kolva - pontosabban: építésük első fázisa az árok ásása -, bár azt már említettem, hogy az akol legősibb és legegyszerűbb formája az árok volt. A Kiskunságban az akolgarádnak nevezett építmények, azaz „a nem nád, hanem tömöttfalú karámok" 18 készítését viszont árok ásásával kezdik: „Megépítésükkor először árkot húztak körben, az agyagos (ha ilyen került, az volt a legjobb) földhányást az árkon belüli oldalon másfél suk magasságban és kb. négy suk szélességben elsimították, s egy sor dudvával, vagy ha az nem volt, szalmával leterítették. Aztán ismét rőzse, dudva következett, váltakozva öt-hat soron, hogy legalábbis embermagasságú legyen, mivel a rokkantást is számításba vették. Az akolgarád tetejére legfelül földet hánytak, hogy a szél fel ne bontsa. A külső szélén maradt árokpárkányba elevensövényt dugdostak (ültettek); az is felnevelkedett, úgyhogy még magasabb lett, mint a garád, és így enyhelyet tartott."19 Régészeti feltárásaink során jórészt csak az általában zárt formát alkotó, mély, befelé szűkülő árkokat tudtuk megfigyelni. Csak ezek alapján lehetetlen az egykori felépítmény pontos meghatározása. Annyi a néprajzi párhuzamok alapján is világos, hogy nemcsak maga az árok volt az állatok egybentartását szolgáló védmű, hiszen ez önmagában igen balesetveszélyes lett volna. Ebből következik, hogy az árokból kikerült földet annak belső oldalára dobva sáncszerű magaslatot képeztek, ahogy azt az idézett néprajzi adat is jelzi. Bár nincs régészetileg megfogható nyoma annak, hogy a földfelszínen magasodó sánc földjét „karók közzé szorított tüskés galy- lyak",20 nádfal segítségével tovább magasították, vagy „elevensövény" ültetésével erősítették volna, ezt azonban a néprajzi párhu17 Szabadfalvi József 1970 49. 18 Tálasi István 1936111. 19 Nagy Czirok László 1959111. 20 Tálasi István 1936111. 88
