Wicker Erika (szerk.): Cumania 26. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2013)
Néprajz - Kürti László: Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban
CUMANIA 26. Kürti László LAKODALMAK, VŐFÉLYEK ÉS VŐFÉLYKÖNYVEK A FELSŐ-KISKUNSÁGBAN1 Szomjas-Schiffert György (1910-2004) emlékének A magyar néprajzkutatás egyik központi kutatási témája a lakodalom. Ez természetes is, mivel ez az a családi-társadalmi esemény, amelyhez a legtöbb szokás, rítus és népköltészeti hagyomány tartozik. Éppen ezért nem csoda, ha a vőfélyek működése és a lakodalmi vőfélyversek már igen korán az érdeklődés homlokterébe kerültek. A 19. század közepétől nemcsak a kiadott vőfélykönyvek és ponyvanyomtatványok száma emelkedik látványosan, hanem a néprajzi és népdalgyűjtések lakodalmi népköltészetének és vőfély verseinek közlése is.2 A Kisfaludy- Társaság 1843-ban hirdette meg a népköltési „ereklyék gyűjtését", amire a szombathelyi ügyvéd, Szelestey László, aki maga is költő volt, egy verses gyűjteménnyel válaszolt. Erdélyi János népdalgyűjtésében közölte is ezeket a „vöfélköszöntéseket". Hogy valós népköltészeti anyaggal számolhatunk-e, vagy maga Szelestey írta a vőfélyköszöntőket, ma már nem dönthető el teljes bizonyossággal, viszont hogy a gyűjtemény helyi, Nyugat- Dunántúlra jellemző anyag - több helynév, mint például Repce, Győr, Tömörd, Csepreg, Acsád, és Meszlen szerepel benne, - az nem kétséges.3 Réső Ensel Sándor gyűjteménye már igen változatos és hasznos anyagot szolgáltatott az ország különböző területein található lako1 Köszönettel tartozom mindazoknak, akik adatokkal, fényképekkel és egyéb módon segítettek a gyűjtésben és ezzel hozzájárultak a tanulmány megírásához: Balis Györgyné, Baski Imre, Czingel Ádám, Dubecz Mihályné, dr. Faragó Gyula, Gazdag Zsolt, Halcsik Antal, Miskolczy Mariska, Szabó Nikolett, Tóthné Papp Ágnes, Virág Mihály, Zana István. Külön köszönet illeti Wicker Erikát, aki a kézirat végső formába öntésében segített. Az elhunyt adatközlők emléke előtt ez úton is szeretnék tisztelegni: Berényi József, Kisjuhász János, Szórád József. 2 Szabó László 1983 37. 3 Erdélyi János 1846113-131. dalmi szokásokkal kapcsolatban.4 A falusi lakodalomra és a vőfélyek működésére ekkorra már nemcsak a szakma, de a populáris média is felfigyelt. A Vasárnapi Újság 1876-ban közölte a szegedi lakodalmat Varga János tollából, aki igen jó megfigyelő képességről tett tanúbizonyosságot. Az újságcikkben a szerző említi az utcai menetben elhangzó „ujjongást" és a jellegzetes szegedi táncot, a „Jó Pálost."5 Nem árt itt idézni egy rövid részletet, mivel a szerző nemcsak a vőfélyek működését emeli ki, hanem utal a vőfélykönyvek fontosságára, és figyelmeztet a vőfélyi művészet sajátosságaira: „»De érti is a módját az a hunczut vőfély, mert nincs az a gyönge borjú« pecsenye, mely »hét évig bőgött az anyja után« - hogy az asztalra ne kerüljön; - a kalács meg olyan puha, hogy három napszámos két hétig mindig ékelte, míg szét bírták hasítani. Node aztán a bor mindent kipótol, mert ha két jószívű ács darabokra nem fűrészeli, úgy palaczkba se lehetett volna nyomkodni. Ezt pedig mind csupa pattogó rigmusokkal adja a vendégek tudtára a verselő vőfély, oly rigmusokat, ha itt el akarnánk mondani, úgy ennek a nagy négy lapnak négyszáz lapból álló könyvvé kellene tágulnia. Különben e vőfélyi tudomány már irodalmilag is kultiválva van, különösen ponyva-irodalmilag; ámbár néphagyomány és népköltészeti szempontból is megérdemelne a méltatást."6 Ebben a korai leírásban már benne foglaltatnak azok a fő kritériumok, amelyek később a néprajzkutatóknak is hasznára váltak. Balassa Iván és Ortutay Gyula a Magyar néprajz című összefoglaló munkájukban fogalmazták meg a vőfélyekkel és vőfélyversekkel kapcsolatos elképzelésüket: „A lakodalom népkölté4 Résö Ensel Sándor 1867 5 Varga János 1872 647-648. 6 Varga János 1872 647. 213
