Wicker Erika (szerk.): Cumania 26. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2013)
Néprajz - Mészáros Márta: Süteménysütési szokások változásai a 20. századi Hajóson
Süteménysütési szokások változásai a 20. századi Hajóson egész vizsgált időszakot. Ismerik és készítik a még hagyományosnak tartott jellegzetes hajósi sült tésztákat, de emellett a két világháború között kedveltté vált néhány új keletű cukros süteményt is elsajátították édesanyjuk, nagyanyjuk mellett még lánykorukban, majd a II. világháború után, mint saját háztartást vezető asszonyok, a süteménysütés új szokásait alakították ki. Számukra azonban volt egy felejthetetlen időhatár az életükben, amely viszonyítási pont ma is: ez pedig a német kitelepítés embert próbáló nehéz évei. Az 1946-50 közötti időszak ínséges éveiben elérhetetlen luxusnak számított a cukor, az édesség és a sütemény. Az új keletű cukros sütemények megjelenése, megismerése és általánossá válása szempontjából három időszakot különíthetünk el Hajóson, amelyek egy-egy generációt is jelentenek: I. időszak (1930-40-es évek) - Az új édes tészták megjelenésére az 1930-as években került sor. Ekkor ismerkedtek meg a háziasszonyok a piskótával, a linzerrel, a szalagáréval mint tésztalazító alapanyaggal, és ekkor készítették az első tortákat a legnagyobb családi eseményre, a lakodalomra. A II. világháború, majd a német kitelepítés ínséges évei alatt visszaszorult az új sütemények készítése. II. időszak (1960-80-as évek) - Az 1960-as években az új gazdaságpolitikai reform jobb megélhetési feltételeket teremtett a korábbi évtizedekhez képest. A süteménysütési szokások is megváltoztak - köszönhetően az új technikai eszközöknek és alapanyagoknak is -, a sütés egyszerűbbé, a süteménykészítés pedig változatosabbá vált. A hagyományos sült tésztákkal szemben az új sütemények már előnyt élveztek. Új családi és munkahelyi ünnepi szokások alakultak ki, amelyekhez már új sütemények társultak. Az 1970-es években megjelent Hajóson a cukrász, mint a süteményt hivatásszerűen készítő mester, és befolyással volt a település süteményfogyasztási szokásaira. III. időszak (1980-90-es évektől napjainkig) - Az 1980-as évektől újabb változás figyelhető meg, amely már más minőséget és mennyiséget mutat a sváb községben a süteménykészítés területén. A „könnyebb" krémes, tejszínes, joghurtos sütemények megjelenése jellemzi ezt a korszakot, valamint a sütés nélküli édességek nagymértékű kedveltsége. A hagyományos sült tésztákat már csak a legidősebb korosztály tudja készíteni. Az előző időszakhoz képest viszont kevesebb süteményt készítenek már az ünnepek alkalmával is. E korszakok szerint mutatom be az új sütemények jelenlétét és változását a 20. század második felében a hajósi németek körében. A süteménysütési szokások vizsgálatánál fontos szempont volt még, hogy megfigyelhető legyen a generációk közötti kapcsolat; az ismeretek átadását, a folytonosságot az adatközlők családjában nyomon lehessen követni. Az új sütemények térhódítása mellett azonban a hagyományosnak tartott hajósi sváb édes tészták megőrzését, örökítését és megtartását is figyelemmel kísértem. Az elsősorban hagyományőrző múltjukra, sváb identitásukra büszke hajósiak magyar- országi múltja a 18. századig vezethető visz- sza. A kalocsai érsek az 1720-as években katolikus német bevándorlókat telepített le a mai Hajós területére. Az öt csoportban érkezett telepesek főleg Schwaben és Württemberg vidékéről (délnémet területek) származtak. Az új otthont teremtők és leszármazottaik a 20. század közepéig földművelésből éltek, túlnyomó többségében szegényparaszti sorban. 1756-ban a település vásártartási jogot nyert, és ez által mezővárosi rangot kapott az uralkodótól, amelyet azonban a 19. század végén elveszített. A község lakóinak száma a 20. század első felében 5600 fő körül volt, akiknek felét földnélküli zsellérként tartották számon - ők főleg cselédként szolgálva próbáltak felemelkedni, tulajdont szerezni. A lakosok legnagyobb része kis- és középparaszti sorban élt, ők néhány hold földön ön- ellátóan gazdálkodtak. 50-100 fő között volt azoknak a családoknak a száma, akiknek 20 holdnál nagyobb földterületük volt. Őket a helyi értékrend szerint „nagyparasztoknak" nevezték, de néhány módosnak tartott parasztcsalád országos viszonylatban csak középparasztnak volt tekinthető Hajóson. Az itt élő iparos- és értelmiségi réteg nem a hajósi sváb parasztokból került ki, és elkülönülten élt a 20. század közepéig.13 * 13 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária 2007 86-87. A hajósiak társadalmi tagolódását, vagyoni differenciálódás érzékletes különbségeit mutatják be a 18. századtól a 20. század közepéig. 189
