Wicker Erika (szerk.): Cumania 26. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2013)
Néprajz - Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A bor a hajósi sváb hagyományos népéletben (20. század első fele)
CUMANIA 26. Bereznai Zsuzsanna - Schon Mária A BOR A HAJÓSI SVÁB HAGYOMÁNYOS NÉPÉLETBEN (20. SZÁZAD ELSŐ FELE) A történeti-néprajzi kutatások egyértelműen igazolják azt a tényt, hogy a 18. században Magyarországra betelepült németség a szőlőtermelés és a borászat területén fejlett munkakultúrával rendelkezett. Több mint ötszáz évvel korábban az Erdélybe betelepített szászok szőlő- és borkultúrája ugyancsak jelentős korabeli gazdasági tényező volt. A 12. században a szász jogon betelepített német nyelvű népesség között szőlőművelők is érkeztek, főleg a Moser és a Rajna vidékéről. A Küküllő és a Maros közötti területet a későbbi évszázadokban készülő térképeken pedig a büszke és sokat mondó „Weinland" (Borvidék) néven említik.1 Csorna Zsigmond így összegzi a magyar- országi német telepesek szerepét a szőlőművelés és a borászat területén: a megtelepedés utáni gyors szőlőtelepítés, a szőlőbirtok feltétlen megszerzése és rendszeres művelése, a korabeli gazdaságpolitika elvárásainak megtestesítése, a szőlőtermelési és a borászati technológiájuk racionális tökéletessége, a megfelelő eszközök előállítása és mesterségbeli tudásuk, az értékesítés kézben tartása és a piacorientált szemlélet - ezek azok a legfontosabb, általános sajátosságok, amelyek a betelepült németség gazdálkodási mentalitását jellemezték.2 Az államhatalom és a telepítő földesurak a német telepes lakosságban a szorgalmas munkaerőt, a megbízható, többségében katolikus alattvalót látták, akikre a korabeli gazdaságpolitikában számíthattak. A betelepített német szőlőműves parasztok az óhazában megszokott, elődeiktől látott módszerrel termesztették a szőlőt. Rendszeresen trágyázták szőlőjüket - ezt a talajjavítást a korabeli magyar parasztság nem alkalmazta. A hajtások zöldoltását is a németek honosították meg számos magyar vidéken - s ez a fásodás kezdete előtt elvégzett szőlőoltási mód ma már magyar oltási módként szerepel a szakiroda- lomban.3 A bor a német paraszti és paraszt-polgári nép körében a tőkeképzés egyik legfontosabb eszköze volt. Jól példázza ezt Herczeg Ferenc magyar író visszaemlékezése is - aki Verse- cen egy módos sváb polgárcsaládban látta meg a napvilágot - két szomszédos bánsági sváb szőlőtermelő település kapcsán. Versec és Fehértemplom népe egyaránt bortermelő volt: „a verseciek azonban csak azt itták meg maguk, amit eladni nem tudtak, a fehértemplomiak pedig azt adták el, amit meginni nem tudtak". Vagyis a „fehértemplomiak is szorgalmas svábok, de ők főleg azért dolgoztak, hogy feieramt után jobban mulathassanak".4 De a legtöbb sváb borosgazda, így a hajósi svábok mentalitására is az volt a jellemző, hogy az eladásra termelt, jó borból csak azt itták meg, amit nem tudtak értékesíteni. SZŐLŐTERMELÉS ÉS BORÁSZAT Szőlőfajták A hajósi szájhagyomány szerint a 18. századi bevándorló német családok a tiltás ellenére is hoztak magukkal szőlőfajtákat. A betelepülők jelentős hányada a Boden-tó vidékéről származott, ahol szőlőművelés is folyt, s érkeztek még kisebb számban parasztok a szőlő- és borkultúrájáról nevezetes Rajna-vi- dékről is. Nehéz lenne elképzelni, hogy azok a földművesek, akik az óhazában szőlőművelők voltak, ne hoztak volna magukkal szőlővesz- szőt is, abban a reményben, hogy a számukra legkedvesebb szőlőfajtákat az új hazában is meghonosítsák. A népi emlékezet szerint a 20. század közepéig a kadarka - hajósiasan szólva kádár - volt 1 Csávossy György 2008. 2 Csoma Zsigmond 1991.277. 3 Csoma Zsigmond 1991. 280-281. 4 Herczeg Ferenc 1985. 51-53,121-123. 155
