Bárth János szerk.: Cumania 25. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2010)
Iványosi-Szabó Tibor: A mezővárosi autonómia formálódása Kecskeméten a XVI-XVII. században
A mezővárosi autonómia formálódása Kecskeméten... 125 mindeneknek eltávoztatására ilyen rendek szabattak az juhászoknak..." Számunkra itt a statútum záradéka az igazán fontos: „...Valamely juhos gazda erre nem vigyázand, és juhászát ezen rendben figyelmesen meg nem tartja, ki az juhászoknak szarvat nevelvén, az rendtartást megviselő juhos gazdáknak is feles kárt hozhatna, az olyan juhos gazdán városunk akkori Ordinarius vagy substitulus főbírája 12 foréntot vehessen engedelem kívül bírságul. Voltanak ezen végzésben jelen ezen uraimék: Kőrössy Bubory Balázs, Halason lakos Lakatos János és Szabó János. Kecskeméti eskettek pedig: Szabó György, Patay András, Bíró György, Csaba János, Kamarás Ambrus, Farkas Balázs, Szent Királi Pál, Deák Pál, Nagy István, Királi István, Sárközi Pál, Varga Miklós, Oláh János, Tóót György, Barkó Benedek, Tóót Márton, Szabó Berta. Az juhos gazdák is felesen, ismét az juhászok képében Bab Mihály és Szalai Lukács." 47 8 A mezővárosok tényleges önrendelkezését már a XVII. század elején, 1608ban komoly támadás érte az országgyűlésen, amikor a rendek korlátozták a királyt abban, hogy mezővárosokat földesúri függés alól kiemeljen. Főleg a század második felében a földesurak sorra kísérletet tettek arra, hogy a falvaik és a mezővárosaik kötelezettségeit maguk javára módosítsák. A Koháry-família még Kecskemét régi jogait is megnyirbálta. 4 ' Velük párhuzamosan a nemesi vármegye is mind tudatosabban élt jogaival, és mind szigorúbban érvényesítette követeléseit. A század végén pedig a Neoacquistica Commissio fosztotta meg Kecskemétet két pénzen vásárolt pusztájától. Mindezek ellenére hangsúlyoznunk kell, hogy még a hódoltság területén is volt lehetőség arra, hogy több mezőváros eredménnyel őrködjön korábban megszerzett jogai megvédésén. Azt sem árt ismételten kiemelni, hogy ebben is Kecskemét és magisztrátusa meghatározó szerepet vállalt. Utaltunk már arra, hogy a hódoltsági mezővárosok fejlődési lehetőségeiket nem a török katonai hatalomtól és -közigazgatás kapták. Nem annak közömbössége tette lehetővé, hogy a földesurak távollétét és szorult helyzetét kihasználva érjenek el újabb figyelemre méltó eredményeket. Ezek a mezővárosok valójában a középkorban megvásárolt, kialkudott, kiharcolt eredményeiket védték, őrizték tőlük telhetően mind a törökökkel, mind a nemesi vármegyével és földesuraikkal szemben. Az a többlet, ami a XVIII. század elején a királyi országrészben lévő mezővárosok számottevő részével szemben a cívisvárosok közjogi helyzetében jelentkezett, valójában középkori örökségük. A hódoltsági állapotok, a földesurak és a nemesi vármegye távolléte, jogaikkal szembeni viszonylag késői támadása csak a meglévők eredményesebb őrzését tették számukra lehetővé, újabb jogok kivívását, főként a királyi városi jog elérését a rendi országgyűlések - néhány eset kivételével - meghiúsították, illetve kizárták. Ezek a megállapítások megkövetelik annak rövid felvázolását, min alapult e mezővárosok sikeres küzdelme korábban kivívott autonómiájuk megőrzésében, 47 8 IV. 1510. i/ 1672. 2-A. A statútum szövege kisebb eltérésekkel fellelhető a IV. 1504. m/ Robotlajstromok. 16721673. 161-163. oldalán is. A statútum első közlése Herman Ottó: A magyarság négy ősfoglalkozása, 229. 4 7' IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor 2004.
