Bárth János szerk.: Cumania 25. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2010)
Schön Mária: Hiedelemlények a hajósi svábok emlékezetében
326 Schön Mária megjósolja az esőt, és nemsokára már szakad is. Az egyik vándordiák egy madzagon húzta maga után az esőt. A következő elbeszélésben a garabonciás nem hiedelemlényként, hanem hiedelemalakként tűnik fel, melyet a hitelesség tudatával beszéltek el az emberek. Da sai uein gloffa kamma en vafahrana Schualr, annach hatt V gseit: „ Waibr, gaud nei, wel jetz kämmt en großa Reaga!" „Jösas Maria, herad'r dea au?!" Wel d Sann häb em ällrgreschta gscheint and niana kuein Wolka gsei. Annach sai'r ganga so handrt Mettr, haud sie gseit. Annach haud sie äwa gseit, dea hat a Schnuar zoga and wian s End nakamma ischt zu ihne, nach hat 's afanga zum pflatscha, zum reanga, was vafalla hat kenna. Sai nu ma! a Welkli nakamma vaar d Sann. So handrt Schritt ischt V futtgloffa, nach sai so en Reaga kamma, daß nu so pßatschid hat. Da haud sie gseit d Leut so geanand, dea muß em Bendl em End da dr Wolka bracht hau. Mit am Bendl hatt V dr Reaga mitzoga, haud sie gseit. Wia s End da gsei ischt, nach ischt so an Pßatschr kamma, daß nu so ghebt hat. And sie haud no gseit: „Herad'r dea au?! Itt amal en Wolka ischt em Hemml, jetz redt dea vam a Reaga!" And riechtig ischt'r kamma. Nadrhand haud sie gseit: "Descht en vafahrana Schualr gsei, ja. " And da en Hajosch ischt des passiart. (Heipl Ferencné) (Bejött egyszer Hajósra egy vándordiák. Ment végig az utcán, és odaszólt az asszonyoknak: - Asszonyok, igyekezzetek befelé, mert nagy eső jön! A nap meg hétágra sütött, és sehol egy felhő az égen. - Jézus Mária, halljátok, mit locsog ez itten? Az meg ment tovább. Egy zsinórt húzott maga után. Odébbment úgy száz métert. És amikor a zsinór vége az asszonyokhoz ért, akkor elkezdett esni az eső, de úgy zuhogott, ahogy csak bírt. - Nahát - mesélték később az asszonyok -, még ilyet?! Ez a zsinórral maga után húzta a felhőt! Pedig még felhő se volt az égen. Ez meg az esőről beszélt. Még mondtuk is: Halljátok, mit locsog ez itt összevissza? De hirtelen egy apró felhő tévedt a nap elé, de éppencsak hogy eltakarta a napot. És akkor elment vagy száz lépést, és jött olyan zuhé, hogy csak úgy zörgött. Biztos, hogy a kötél végén húzta maga után az esőt. Azt mondták, vándordiák volt. Bizony. És ez itt történt Hajóson.) Az egyik elbeszélőtől azt hallottuk, hogy a csavargó diák megjelenésekor megjelent az égen a viharfelhőben a sárkány (Drach), amit többnyire sárkányfaroknak (Drachawedl) mondanak az emberek. Des ischt friahrr ällawail gsei. Wenn deanni vafahrini Schualr seand kamma, nach haud sie gseit, des gait en Drachawedl. (Régen mindig ez volt. Megjelentek ezek a kóbordiákok, és azt mondták, most majd jön egy sárkányfarok.) Mitikus ideje a vándordiák megjelenésének a nyár, a nyári kánikulai időszak, többnyire az aratási idő, annak is a déli legforróbb órái. Amikor a learatott búza már arra vár, hogy keresztekbe rakják a kévéket, akkor ezt a munkát zavarja meg a