Bárth János szerk.: Cumania 25. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2010)

Bereznai Zsuzsanna - Mészáros Márta: Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultúrája (XIX-XXI. század)

Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultiirája 243 1786-ban Félegyházán megállapították, hogy „a vadászat soha nem volt még árendában, minthogy e területen csak apró vadak vannak, nincs se erdő, sem liget. Végül úgy határoztak, hogy pusztánként csak a vadászatot adják árendába, a halászatot viszont nem." '"

5 Az 1908. esztendőről szólva Kádár Lajos említi, hogy egy félegyházi ember a félegyházi Cigányfaluba hordta az apró varjakat, némely gyenge varjú fél kilót is nyomott. A varjúszedő fiúk négy fillért kaptak minden egyes darabért, melyet tizenkét fillérért adtak tovább. A XX. században a tanyán gazdálkodó parasztcsaládokban igen ritkán fordult elő valamely vadhús. Pajkos Szabó malmos gazda családjában nem ettek vadhúst, ritkán azonban egy kis fácánhúshoz sikerült hozzájutni. Ebből fácánlevest főztek, a baromfihúsleveshez hasonlóan. Czombos József petőfiszállási parasztgazda így emlékezett: Az én gyerekidőmbe nem volt fácán. Fogoly volt. Nem foglalkoztunk vele. A XIX-XX. század éveiben a vadételek kitüntetett alkalmakkor kerültek a tehetős polgárcsaládok asztalára. Hoffer Imréné Büchlbauer Róza háztartási naplójában a következő vadételek szerepelnek a receptek és az ételsorok között: „Őz gerinc szószai", „Nyúl pástétom", „Nyúl fasirozott körül vajjal", „Nyúl szalvétába főzve", „Foghagymás nyúl", „Nyúl-galatea", „Vaddisznó pástétom", „Őz vagy nyúl pástétom", „Fácán pecsenye".

I5

Í' A Palócföld falvaiban a hal csak ott játszott szerepet, ahol közelben voltak a halas vizek, de a halfogyasztás ott sem volt jelentős.'" A Jászságban az 1880-as évek előtt, a folyószabályozásokat megelőző időszakban nagy szerepet játszott a hal, a csík, a rák, a vadmadár és ennek tojása.

1 "

s A csongrádi halászok, a parti birtokosok vagy az orvhalászok keszeget, pontyfélét, harcsát, fogast, csukát és kecsegét fogtak. A halat halászlének, halpaprikásnak vagy sütve készítették el. A csongrádiak vadnyulat, vadkacsát, foglyot, fácánt és varjút is fogtak.

1"'' Bálint Sándor említi monográfiájában, hogy „Szeged népe világéletében halevő volt." A XVIII. században a teknősbékát a vendégfogadókban és az úri háztartásokban moslékon hizlalták. A csíkászok által fogott csíkhalat káposztában főzve fogyasztották. A Tisza tele volt rákkal, melyből rákleves készülhetett. „Alig van eledel, amelyet a szegedi ember megilletődöttebben emlegetne, mint a halat." - írja Bálint Sándor, aki szerint a paprikáshal vagy halpaprikás „a szegedi konyha egyik legnagyobb remeklése és diadala". De kedvelték a halkocsonyát, a sülthalat, az ecetöshalat is, s az idősebbek emlékeztek a füstölt hal fogyasztására is."" 15

5 BAGl Gábor 1995. 179. 15

6 BÁNK1NÉ MOLNÁR Erzsébet 1996. 128-132, 137. 15

7 SCHWALM Edit 1989. 446. 15

8 SZABÓ László 1982. 201. 15

9 SZŰCS Judit 2003. 18-19. 16

0 BÁLINT Sándor 1977. 156-160.