Bárth János szerk.: Cumania 25. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2010)

Bereznai Zsuzsanna - Mészáros Márta: Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultúrája (XIX-XXI. század)

Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultiirája 207 részei a kolbászba kerültek, amelyet apróra összedarabolt az édesapám. A májból tettünk a hurkába is, de készítettünk kenőmájast is. A szív, a vese a savanyú levesbe kerül még aznap este. A szalonnának valót vastagon sóztuk és 2-3 hét után /elfüstöltünk az oldalassal együtt. A disznó többi zsíros részéből és a hájból zsírt sütöttünk. Gyomorból készült a disznósajt. A húgyhólyagból édesapám dohányzacskót készített. Külön tették tehát, amit sózni, füstölni vagy abálni akartak, illetve a kocsonyának, a disznósajtnak, a levesnek, a sonkának, a hurkának, a szalonnának, a kolbásznak és a színhús daráltnak vagy a pörköltnek való részeit. Először a szalonnát sózták, amíg ki nem hűlt, mert így jobban átjárta a só. Ezt fateknőbe vagy sózódeszkára helyeztük és félre tettük, de olyan helyre, hogy meg ne fagyjon. Ezután jön a sonka sózása, majd a lapocka, körmök és az oldalas, attól függően, hogy ki mennyit akart füstölni - emlékezett Héjjas István. Ezután a négy oldalsonkát tették pácba: sós vízbe, 4 hétre, majd utána füstölték fel. Kétféle kolbász készítettek Félegyházán, a kolbásztöltelék egyik részét vékonybélbe tették, ennek egy részét megsütötték, nagyobb részét füstölték. A hús másik részét vastag bélbe töltötték a szaláminak, amely aratásig is megmaradt és akkor fogyasztották. Az 1980-as évektől mélyhütőládába tették a húsok egy részét, tehát azokat már nem füstölték fel. A kolbásznak való húst a XX. század első felében nem darálták. A paraszti családból származó Héjjas István édesapja az 1920-as években éles szekercével összevágta a húst apró darabokra, így zamatosabb is volt. Az 1940-es évek elejétől már ők kézi darálóval darálták a színhúst. Az elkészült kolbász egyharmadát általában a félegyháziak paraszti és polgári családok „sütnivalónak" félretették és a karácsonyi ünnepek alatt elfogyasztották, míg a nagyobb részét felfüstölték. A szegényparaszti sorból származó Hegedűs Sándor családja úgy gazdálkodott, hogy: a vékonybélbe töltött füstölt kolbászt húsvétig megettük, a vastagot, ez úgy 10 szál volt, pedig nyárig elfogyott. Fekete Antal tehetős gazda a két világháború között minden évben levágott két disznót és egy szamarat. A kolbászba a kétféle húst összekeverte, és vastagkolbászt készített. A vágáskor legalább 120 liter szamárzsírja volt, amelyért a cukrászok veszekedtek. Príma tésztát lehetett vele készíteni - emlékezett Fekete János. Félegyházán 3-4 féle hurkát is készítettek. Legelterjedtebb a fehér, a véres és a zsemlés, egyes helyeken a májas hurka volt. A XX. század első felében kölest, majd zsemlét, a század közepétől rizst is tettek a hurkába. A hurka töltelékét ízesítésének megfelelően készítették el összeállítva a hússal, a szalonnával, a belsőségekkel, a nyesedékekkel és a zsírral. Fűszerként borsot, majoránnát is tettek bele. Nagy üstben abálták meg a hurkákat, ezen a vidéken nem füstölték fel. Nagyon kedvelt, és szinte minden háznál készítettek a májast, a kenőmájast. Makány József szegényparaszti nagycsaládban nőtt fel. Gyermekkorában, az 1930as években a szülei így készítették a májast: az abált májat szalonnával összedaráltuk, majd a dinsztelt hagymát adtunk hozzá, fűszereztük és a bélbe töltöttük, majd megfüstöltük. Újabban a feleségemmel már nem töltjük bélbe, hanem üvegbe rak-