Bárth János szerk.: Cumania 25. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2010)
Bereznai Zsuzsanna - Mészáros Márta: Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultúrája (XIX-XXI. század)
204 Bereznai Zsuzsanna - Mészáros Márta cukrászok, de már nagyüzemben. A napi süteményeket már nem csak cukrászdákban, mint a Kedves, a Mackó, az Erzsike, a Hattyú, lehetett megvásárolni, hanem élelmiszerboltokban is. Kedvelt hely volt a Tejbisztró, ahol reggel finom, forró túrós buktát lehetett kapni. A sima krémes, a francia krémes, a somlói kocka, a mignonok, a párizsi csemegék, a rétesek, a lepények, a különböző tortaszeletek és a krémmel töltött szeletelt sütemények várták a betérő vendégeket. A fiatalok, a diákok kedvelt reggeliző helye volt, de a piacosok is betértek, hazafelé menet. A hétvégék édességeit nagyon sok család itt rendelte meg és nem készítettek otthon már házi süteményeket. Az 1990-es évek második felétől egyre bővülő választékkal, újból vállalkozó cukrászok kínálják különlegességeiket. SERTÉSHÚS - DISZNÓVÁGÁS 8 6 A házi sertés a páros ujjú patások rendjébe tartozik, a vaddisznók szelídítésével és háziasításával alakult ki. A sertés a többi háziállattal szemben csak egyhasznú, mert csak élelmezésre hasznosították. < s A magyarság sertéstartásának emlékei az ugor korból már ismertek, hiszen az emse, disznó, ártány, serte, kan, malac, túr szavaink erre a korra vezethetőek vissza.^ A honfoglalás után igen kiterjedt tenyésztés folyt, és kialakultak a központok is. Az Alföld a középkorban állattartó jellegű volt, bár Tálasi István szerint az „egykori (kun) disznók kivesztek", és a bakonyi sertésfajta a dunántúli makkoltatás kapcsán került a Kiskunságba.* 4 A XVIII. századtól, Félegyháza újratelepülése után a sertéstartás csekély mértékű volt, az állatokat többnyire tanyákon és belső portákon tartották. A jenei fajtát is ismerték, amely egy gyorsan növő „kicsi fehéres és bordás szőrű" sertés volt, talán a mangalica egyik elődje. '" Kiskunfélegyháza környékén a XX. század közepéig a göndör, fehér szőrű mangalicát tenyésztették és hizlalták. Ez az igénytelen fajta az élelmet is jól hasznosította. Többen emlékeznek a pántos disznóra is, majd a fajtaváltás után az 1950es évektől napjainkig az egykori zsírsertéseket felváltotta a hússertés. A városban és a környező tanyákon mindenhol tartottak a háznál disznót a XVIII. századtól a XX. század második feléig. A hízót a parasztok vagy maguk tenyésztették, vagy a vásárban vették a nagy hidegek elmúltával az év első felében, s nevelték a disznóvágásig. A hizlalást nem siették, ahogy Héjjas István mondta: A sertést egy éves kora előtt nem fogták hízásra, majd jó három hónapig kukoricadarával etették, amit főtt tökkel és burgonyával is keverték, sőt árpadarával is, hogy nehogy égjen a gyomra. A hizlalásra fogás után három hónap kellett ahhoz, hogy a 8 6 A fejezet szerzője: Mészáros Márta. 8 7 SZABADFALVI József 2001. 749. 8 8 SZABADFALVI József 2001. 750. 8" TÁLASI István 1977. 9 0 BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet 2000. 86-87.
