Bárth János szerk.: Cumania 25. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2010)

Bereznai Zsuzsanna - Mészáros Márta: Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultúrája (XIX-XXI. század)

Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultiirája 205 szalonna érett legyen. Mostanság lerövidült a hizlalás ideje. A tápszerek használa­ta óta 7-8 hónapos korában már levágják a sertést, de ízük, zamatuk nem hasonlít a régihez. A disznóölés ideje decembertől februárig tartott, a hideg, téli időszakban, amelyet jeles napokhoz kötöttek Félegyházán, mint Erzsébettől Mátyásig, vagy Mindenszentektől Gyertyaszentelőig. Hagyományosan karácsonyra vágtak disznót félegyházi paraszti és polgári családok egyaránt, de jeles alkalom volt még a házi­gazda névnapja, lakodalom, szüret, a XX. század második felétől a születésnap és a ballagás is. A család lehetőségeihez mérten és a nagyságától függően évente egyszer vagy kétszer, alkalmanként egy, ritkán kettő disznót is levágtak. A legalkalmasabb nap­nak a XX. század folyamán a szombatot tartották, de a tilalmas napokat jobban kihangsúlyozták még napjainkban is. Nem lehetett és ma sem vágnak disznót pén­teken és vasárnap, ünnepnap és nagyböjt idején, illetve teliholdkor, mert a hiede­lem szerint megavasodhat a füstölt hús. A disznóölés mindig családi összefogással történt, szomszéd, koma meghívá­sával, amely kölcsönös segítségen alapult, szervezettséggel és munkamegosztással. Böllért, hentest csak a XX. század második felében fogadtak, az úgynevezett hoz­záértő ember is alkalmi segítség volt, fizetségül kóstolót kapott. A disznóvágásra a felkészülés a munka előtti egy-két napot vette igénybe. Előkészítették a hozzávaló edényeket, eszközöket, alapanyagokat. A módos Hoffer családnál a következő anyagokat készítették elő a disznóvágáshoz az 1900-as évek elején: „...a disznó öléshez kell 5 kiló só, 20 kr jó 20 szegfűbors, 20 ért paprika. 7 teknyő 1 nagy a mibe a húsokat lesózzuk egy kisebb a mibe a belet mossák és később jól megsúrol­va a kifőzött hurkákat rakjuk, a többi pedig kisebb teknyő, 2 nagy deszka a nagy tőke a nagy zöld vajling a mibe a sonkát lesózuk, aztán a nagy sárga tál a mibe a főzött kását teszik, egy nagy disznóhoz kel 7 icze kisőbb a nagy sárga tálba teszük a kúrczinát. - Egy nagy vizes kád a mibe a lúgot csinálni szoktuk, és egy nagy dézsa ezekbe vizet készíteni a mibe a szalonnát hányjuk. - Egy nagy bogrács, a nagy vasfazék nagy vaslábas ezekbe a hurkát főzük a esik szűrőt és a nagy kék fazék a mibe a zsirt leszedjük nagy vaskanál 3 vászony melegítő kantaegy dézsa mibe a kolbászt rakjuk." 9 1 Héjjas István visszaemlékezése szerint az 1930-as évek­től használt eszközök a következők voltak a családjában: üstház, bogrács, kések, bárd, fürész, fatálak, fateknő, vajling. A kések között volt szúrókés, kaparókés, bon­tókés. Továbbá húsvágó tőke, húsdaráló, bádog hurkatöltő fanyomóval. (A hurka­töltőt priszlinek nevezték Félegyházán.) Az előkészülethez tartozott az is, hogy az előző napon meg kellett fenni, köszö­rülni a késeket, elmosni az edényeket, az embereknek fát kellett vágni. Mindennek meg kellett adni a módját - emlékezett Hegedűs Sándor. Ezen túl vörös- és fok­hagymát pucoltak, valamint só- és borstörés, kenyérsütés volt a megelőző napon. " BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet 1996. 120.

Next

/
Oldalképek
Tartalom