Bárth János szerk.: Cumania 25. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2010)

Bereznai Zsuzsanna - Mészáros Márta: Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultúrája (XIX-XXI. század)

170 Bereznai Zsuzsanna - Mészáros Márta melegen legyen. Ekkor a háziasszony lepihent, majd hajnalban folytatta a munkát. A háznál sütött kenyeret igyekeztek a reggeli 7 órás harangszóra kisütni. Ehhez éjszaka 2-3 óra körül fel kellett kelni. A teknőben előkészített lisztben kis fészket alakítottak ki, amelybe beleöntötték a felolvadt morzsoltkát, majd egy kevés liszttel, sós langyos vízzel összekeverték, és hagyták kelni a kovászt. Sok helyen már boltban vásárolt élesztőt is kevertek hozzá az 1930-as évektől. A kovászos tészta a letakart teknőben egy-másfél órát kelt, majd kezdődött a dagasztás. A tésztakészítéstől a terített asztalig A dagasztás volt a legnehezebb feladat. A teknőt állványra állították, hogy ne mozogjon, mert csak akkor lehetett jól végezni a munkát. A megérett kovászhoz folyamatosan keverték hozzá a maradék lisztmennyiséget, amelyhez sós langyos vizet öntöttek. Kézzel, ökölbe szorítva, addig kellett dagasztani a tésztát, amíg az apró hólyagocskákból cuppogó hangot nem adott. A kéztől el kellett válnia, akkor volt igazán jól kidolgozva. A rozslisztből készült kenyértészta azonban lágyabb, ragadt és nehezen vált el. Ezért kevesebb vizet tettek hozzá, hogy keményebb legyen. A rozskenyeret nehezebb volt elkészíteni, mint a búzából valót. Egy régi mondás szerint addig kell dagasztani, amíg a plafon (vagy a gerenda) nem csöpög, tehát akkor volt jó a tészta, ha gazdasszony homloka már verejtékezett. A kidolgozott tésztát fehér vászonterítővel letakarták. A teknőre ún. keresztfái tettek, erre helyezték rá a kenyérabroszt vagy sütőabroszt - így, ha kelt a tészta, nem ért hozzá. A tésztát a dagasztás után jó egy órát pihentették. Ez alatt befűtötték a kemencét. Először szalmát tettek bele, majd a szárízt, ha meggyulladt, a gallyakat. A megkelt kenyértésztát egyforma részekre osztották a teknőben, késsel elvágva, majd szépen kerekre formázták, hogy ne legyenek benne „sodrások", gyűrött, csomós részek. Ezt nevezték kiszakításnak, majd belehelyezték az előre elkészített, vászonkendővel bélelt, kissé lisztezett szakajtókba. Ezután a kenyértészta újabb egy órát kelt. Közben a kemencét is figyelték, mely akkor volt a megfelelő hőfokon, ha a parazsat félrehúzták, a kisöpört kemencefenéken a piszkafát végighúzták, és az szikrát vetett, vagy egy kis lisztet beszórtak a kemence száján, és az úgy szikrázott, mint a csillagszóró, akkor már be lehetett vetni a kenyeret. Ezután a szakajtóból óvatosan a sütőlapátra borították a megkelt tésztát, vizes kefével átkenték, majd egy félköríves bevágást ejtettek a közepén, hogy szép magas legyen, és becsúsztatták a kemencébe. A sütés két órát tartott. A nagy kenyerek mellett készítettek egy-két kisebb cipót, illetve az ún. kenyérlángost. Először a kenyeret vetették be, majd a kemence szájához közel sütötték ki a cipót, illetve a lángost. A sütés után az 1-1,5 kilós cipót vágták fel, amely nagyon finom volt melegen. Az ébredező család várva-várt reggelije ezeken a napokon a kerek, laposra nyújtott lángos volt, amelyre sütés előtt tehettek tejfölt is.