Bárth János szerk.: Cumania 24. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2009)

Bereznai Zsuzsanna: Egy hajósi sváb legényke cselédsora a Bácskában (1938-1940)

344 Bereznai Zsuzsanna Maria Mayer. Ha 1745-52". Vagyis: „Kübler Josef 1945. október 10-én feleségül vette Anna Maria Mayert. Hajóson lakott 1745 és '52 között". A matrikulák rossz leírása és olvasata miatt a név megfejtéséhez más települések anyagát is elővették, ebben az esetben a név három alakban fordul elő. 2 9 Az 1770-es összeírásban Küb­ler név nem szerepel, hanem az 1828. évi összeírásban „Georg Kibler Vi" bejegyzés fordul elő, vagyis negyed telke, szessziója volt Györgynek. Ugyanitt szerepel még: „Frabcz Kibler %". 3 0 Kübler István édesapja Kübler János, édesanyja pedig Péter Júlia volt ­ugyancsak hajósi sváb családból származott, s fiatalon, harminckilenc éves korában halt meg. Kübler János 1901-ben született Hajóson. A II. világháború végén ő nyu­gati hadifogságba került, majd hazahozták, de a munkatáborból hazaszökött Hajós­ra. Azonban hamarosan letartóztatták és kitoloncolták az országból, ekkor az NDK­ba vitték. A berlini fal felhúzása előtt még át tudott szökni Nyugat-Németországba. Néhány év múlva Altenheimban meghalt. Hat gyermekük született, de csak négyen érték meg a felnőtt kort: Kübler Má­ria (1922) egy évet élt, Kübler János (1924) három-négy hónapot élt, Kübler István (1925), Kübler Ferenc (1926) három éve halt meg, Kübler József (1928) ma Né­metországban él, Kübler János (1936) pedig Hajóson. Az apai nagyszülők Kübler János és Wiedner Mária, az anyai nagyszülők pe­dig Péter Antal és Ruff Mária voltak. Kübler István szülei szegényparasztok voltak. Néhány hónappal István fiuk megszületése után Vaskúton vállaltak gazdacselédi munkát. Istvánt, az akkor egyetlen gyermeküket Hajóson hagyták, őt ezután a Péter nagyszülők nevelték, s a következő két gyermek már ott is született. így azután Kübler János onoka-gyermekkénX nevelkedett, az igazi szüleire szinte nem is emlékezett: Első osztályban a tanító bácsi megkérdezte, mi édesapám neve. En azt mond­tam: Péter Antal. És akkor az Stadler András átszólt: Nicht war ... Nem igaz! Ischt jaeit wahr, Kübler János haeißt V ja. Kübler Jánosnak hívják. Ischt jaeit wahr, dein Vattr haeißt ja Kübler János. Nem is igaz, az apádat Kübler Jánosnak hívják. Első oszályos voltam, és még nem tudtam az édesapám nevét. Én tizenkét éves koromig mindig a nagypapámnál és a nagymamámnál voltam. A szüleim asztalánál nem ettem meg egy házi kenyeret sem... A szülők, Kübler János és Péter Júlia a házasságkötés után a lányos házhoz költöztek, s a családdal együtt gazdálkodtak. Eleinte mindketten elmentek hóna­posnak, hónapos cselédnek a kalocsai érsek hajósi uradalmába, egy-egy hónapos szezonális munkát vállaltak uradalmi cselédként. Majd István gyermekük születése után mindketten Vaskútra mentek kommenciós béresnek, s az ötödik és a hatodik gyermek már ismét Hajóson született. Az édesapa azonban továbbra is gyakran 2 0 Schőn Mária szíves közlése. 3 0 FLACH, Paul 1976. 108.

Next

/
Oldalképek
Tartalom