Bárth János szerk.: Cumania 24. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2009)

Bereznai Zsuzsanna: Egy hajósi sváb legényke cselédsora a Bácskában (1938-1940)

364 Bereznai Zsuzsanna Étkezés A hajósi cselédek a vaskútiakat Krauttaeischa néven csúfolták, azaz 'káposztatorzsá'-nak. D Vaskútr Krauttaeischa, azaz 'a vaskúti káposztatorzsák'. Ez az elnevezés arra utal, hogy a gazdák sok esetben fukarul mérték az étel a cselédek számára. Amit mi kaptunk, az mindig az volt, amit a gazda nem evett: szalonnavégeket, azt a füstösét, az volt a mienk. Akkor csináltak például bablevest babfőzelékkel, akkor ő kapott pirított morzsát a tetejére, mi meg kaptuk sült vöröshagymával, fölözött tejet beleöntve, ecetesen - nekünk ez járt. Én nem szóltam semmit, mert engem így neveztek: - Tu bist still ??????, tehát takonypóc. El lehetett viselni, mórest kellett tanulni... Azon a tanyán, ahol Kübler István először szolgált, cselédeknek nem főztek külön, de a jobb falatokat a gazda és felesége fogyasztotta el. Szombaton baromfit vágott a gazdasszony, de a cselédeknek csak az aprólék jutott, a húsok jobb részeit elvitték a vasárnapi ebédhez. Hát, nem volt nekik érdemes, hogy külön főzzenek, s akkor én is velük ettem, de mégis megtette a szemüveges Rézi néni, mert Rézi Bas volt a neve neki, hogy a gazdának - semmi műveltsége nem volt, olyan volt, mint egy hatökör -, annak kérem prézlis kenyérmorzsákat sütött, s kérem, neki rátett még egy darab hússzalonnát. Mi meg azt kaptuk, amit egy héttel azelőtt, a szalonnamaradékot. Csak azt nem tudom megérteni, hogy tudta ezt a szalonnamaradékot még saját maga megenni. Nehogy ő egyen még külön. Igen. Olyan bort ittunk! Na, az még olyan igazi patkányméreg volt, dohos is, penészes is, Jézus Mária! Azt mondják, könnyen meg lehet szokni. Dehogy lehet! Hó, énnekem milyen gyerekkorom volt! Ott Ede tanyáján a cselédek nem a gazda asztalánál étkeztek. A gazda vagy a gazdasszony hétfőn igyekezett ellenőrizni, hogy a cselédek nem ettek-e többet az engedélyezett mennyiségnél. Hétfő reggelenként a háziasszony mindig számon kérte: - Stefi. Wa habt ihr geschtr und vorgeschtr gessa? (Stefi, mit ettetek tegnap és tegnapelőtt?) A gazdasszony még a nagy cseresznyefaasztal repedéseibe is belenézett, hogy milyen ételmaradék maradt benne. És akkor elkezdte késsel kaparni, hogy nem jön-e valami tojáshéj ki belőle ... Bizonyistenemre mondom ...És milyen gazdag volt... Én meg minden héten tettem félre húsz vagy harminc tojást, friss tojást. Azokat beledugtam a szalmakazalba, aztán a cselédekkel együtt megettük. Én csak hármat bírtam megenni, de a János meg bírt enni nyolcat. Hétfőn jött a gazdasszony: - Mit ettetek tegnap előtt meg tegnap? - Hát, amit a Rézi néni itt hagyott.