Bárth János szerk.: Cumania 24. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2009)
Bereznai Zsuzsanna: Egy hajósi sváb legényke cselédsora a Bácskában (1938-1940)
356 Bereznai Zsuzsanna kanász (Sauhaltr, Sauhältrle), a második évben kisbéres (Kleikneacht), a harmadikban pedig nagybéres ( großa Kneacht, Großkneacht). A kanász minősítés csak a rangot fejezte ki a cselédek sorában, valójában nemcsak a disznókkal kellett foglalkoznia, hanem a lovak és a tehenek körüli teendőket is el kellett látnia. És ha a szükség úgy hozta, bármely más munkában részt kellett vennie: Igaz, a gazdának lófogatos kukorica-vetőgépük volt, két darab, én is ott voltam lóvezetőnek, ha fontos munka volt, tehát annak is megfeleltem. A béres fogta a vetőgépet, hogy ne menjünk ki a sorból. De a szőlőben nem dolgoztam soha. Oda napszámosokat szerződtettek, a gazda és a béres permetezett rézgáliccal. Saját szükségletre termelték a szőlőt, a gazda rozébort ivott, a cselédeknek maradt a vizes bor, a Wasserwein. Az állatokat vagy a tanyaföldön vagy az út menti területeken kellett legeltetnie. Itt volt egy nagyon széles földút, az egészen Garáig ment, ezeken a földeken keresztül. Itt nagy tanyavilág volt. Volt egy tíz-tizenegy méter szélességű útja, de csak földesút. Amikor a gazdának be volt vetve a földje, akkor nem volt ott őrizhető a jószág, hanem akkor mentünk ki ezekre az utakra. Aratás után lehetett ráhajtani a földre a jószágot. De volt olyan is, hogy a gazda kijelölt egy táblát, például a baltacin táblában, ki volt karózva, hogy meddig legelhetett a jószág. Vigyázni kellett, hogy beljebb ne kerüljön a jószág. A vaskútiak komolyan gazdálkodtak. Úgyhogy beosztották... Amit csináltak maguknak, azt jól csinálták. Az állatok egészségesek voltak, mert sokat jártak szabadon. Nyáron kinn voltak a karámban, és kétszer lettek kihajtva naponta. A szarvasmarhák, a disznók ellátásán kívül a birkák gondozása is az ő feladata volt, de birkanyírásra külön alkalmazottak voltak. Általában a vaskúti szegény emberek vállalták ezt a munkát. Kübler István a tanyán önállóan végezte a feladatokat, nem adták ki minden egyes nap a munkát - mindent tudni kellett. Az első héten segítettek, mondogatták. Amikor odakerültem, az első időben szorongásba ' voltam. A tempót meg kellett találni, mikor már az ember úgy érzi, hogy már nem fárad el. Volt bennem egy olyan akarat ... Hogyha az ízikszárat a jászolból kivettük, mert az volt ott a legelső teendő, mindjárt az ember úgy hozta ki maga elé, szépen, mikor ki volt szedve minden, ki volt söpörve a vályú, és ott volt az abrak, a polyva, a buzakorpa, a répa, a kukoricadara... Januárba kerültem oda, húsvétig már meg voltam szokva... Tehát három-négy hónapra volt szükség ahhoz, hogy megszokja a mindennapi tizenkét-tizennégy órás munkát, amikor már könnyebbnek vélte, és már úgy érezte, hogy elbír a munkával. A gazdacselédek között sajátos hierarchia volt, mely munkakörüket és bérezésüket is meghatározta. A felemelkedés útja Vaskúton a következő volt: kanász kisbéres - nagybéres. A rangsort az életkor határozta meg.