Bárth János szerk.: Cumania 24. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2009)
Bereznai Zsuzsanna: Egy hajósi sváb legényke cselédsora a Bácskában (1938-1940)
Egy hajósi sváb legényke sorsa a Bácskában 357 A fölfogadáskor derült ki, hogy ki a kisbéres és a nagybéres. Egy tizenkét éves gyerek nem lehetett nagybére, nem is volt ereje hozzá. Mert ott igás kocsi volt. Akó ' - a trágya oda lett hordva. 3 ' A trágyát szárvágóval vágták, az is nehéz munka volt, de ezt a kisbéres is tudta. A kisbéres és a nagybéres között az volt a különbség, hogy a nagybéres már gazdálkodó volt, rá volt bízva a tanya. Ami ott élt és mozgott, az mind az ö gondja volt. János nagybéres volt, őtőle függött minden, a rend ...A felelősség az övé volt. Nagybéres lehetett valaki tizenhat-tizenhét éves korától, de inkább házasember lett valaki nagybéres, húsz éves kortól. Az első esztendőben Kübler István kanász rangban szolgált, de nemcsak a disznókkal foglalkozott. A szarvasmarha és a birka gondozása is feladata volt, s a vetéskor is ott kellett segédkeznie. Mindig volt munka. Olyan, hogy Pistikém, most leülsz egy kicsit - ilyenről nem volt szó. Téli munkák A gazdacselédeket január közepén fogadták fel, így Kübler István is először a téli munkákat tanulta meg. Reggel öt órakor kellett kelni, s hét óráig ki kellett takarítani az istállókat, a trágyát ki kellett hordani. Először a szarvasjószágot kellett elrendezni: a kukoricaízikszárat, amit az állatok már lerágtak, kellett kisöpörni, majd az etetés kezdődött: az abrakot kellett szétosztani. Amikor már virradt, akkor a hízók kaptak enni, addig a kocák nem kaptak semmit, azokat ki kellett hajtani legelni. Ha nem volt hó, akkor a szarvasjószágot, a birkákat és a kocákat is ki kellett hajtani a búzatáblára, az őszi vetésre. Az állatokat egyedül kellett őriznie. Azt a sok állatot. Hát, kaptam egy jó hosszú ustort is - emlékezett az egykori kanász legényke. A kutya is segítette az állatok terelésében, de az első időben még be kellett tanítania. A félpulinak egy kolonc is lógott a nyakán, egy lánc, ami az első láncait gátolta, hogy ne tudjon gyorsan futni a nyúl vagy valami más állat után. Télen az állatok etetése reggel hét óra körül és délután két órakor kezdődött. Ügyelni kellett arra, hogy a takarmány ne legyen vizes vagy fagyos. Gondoskodva lett a jószágról... Még a disznók is morogtak, ha nem hajtottam időben, annyira hozzá voltak szokva. Nem számított, hogy be volt vetve. Januárban akkor nem volt hó, dér volt, ott legelésztek kilenc óráig, akkor volt a behajtás ... Ha a disznókat egy napig nem hajtottam ki, akkor verekedtek, egyet kiszúrtak maguknak, és az volt az áldozat. Tehát a mozgás miatt ki kellett hajtani. De ha hó volt, maradt az állat az istállóban, és akkor a béres, a béresasszonyka és a gazda etette meg őket. A moslékot is a cselédek csinálták. 3 3 Vaskúton a karám megnevezése: akó (akol), a svábok is ezzel a magyar szóvaljelölték.
