Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Gaál Károly: Adatok a kiskunsági paraszti tógazdálkodás alakulásához

274 Gaál Károly szatból kapta a pénzét. Ez annyiban mindegy volt, hogy érdekében állt a víz minőségének javítása, megtartása. Amíg a nagy halgazdaságok már gépi erővel is tisztították a medret, addig itt a korlátolt haszonnak megfelelően egyszerűbb módszereket és eszközöket alkalmaztak. így megtörtént, hogy nagy szárazság idején a következő vizes évre számolva felszántották a meder egy részét. Néhány esetben be is vetették füvei. Elkezdték a gyenge partmenti növények, a káka, a nád rendszeres irtását, hogy az az aratásra nem alkalmas termék ne rothadjon el a vízben. Módszereket vettek át a nád termesztésére, sőt előfordult már az is, hogy a nádas java részét kiirtották. A tisztogatás során felhasználták a kukoricánál szokásos szárvágót, amit a kiszolgált kaszahegyéből csináltak. A medret a 20-30 cm hosszú, hajlított fogú tarlógereblyével húzták meg, és tisztogatták meg a hínártól, a békanyálas növényi maradványoktól. A Péteri-tavon ez nem volt lehetséges; nagy és sok helyen mély volt a víz ahhoz, hogy kézzel húzzák meg. így aztán egy ideig lóval vontatták ezt a gereblyét, amit viszont hamarosan kiszorított egy fogaskerékkel ellátott szerkezet, amelyet egy tógazdaságtól vettek át. Volt azonban olyan eset is, hogy a tó medrében két ló között egy láncos köteléket húztak hosszába és keresztbe. A paraszti módszerek kezdtek a nagyüzemivel keveredni. Ez megmutatkozott a halápolásnál is. Mivel ezek a tavak természetes forrás nélkül voltak, minden évben fennállt a kiszáradás veszélye. Hogy a halállományt valahogy átmentsék, elkezdték a szintén „lenézett" árkok ásását, amibe a veszély fennállásakor a halak visszahúzódhattak. Később ez rendszeres lett. és a nagyüzemben is „anyaároknak" nevezett másfél-kétméteres keresztbevágott árok természetes lett. Következő lépésnek tekinthetjük, hogy a divatba jött artézi kutaknak a mezőgazdaságban, a zöldségtermelésben fölösleges vizét a tóba ereszteni. Az anyaárok és ez a vízmennyiség elégséges volt az állomány átmentéséhez, nagy szárazságban ugyanis igencsak megapadt a víz, de nem száradt ki teljesen. Az utóbbi években már az a terv, hogy a vízszint emelésére külön artézi kutakat fúrassanak. Mint ahogy az eszközalakulás, úgy a tó vizének ápolása is szemlélhetővé teszi, hogyan alakult ki a külterjes rabló tavi halászatból egy belterjesnek tekinthető paraszti tógazdálkodás. Halfogás Halászaink különbséget tesznek a halászat és a halfogás között. Számukra mindaz halfogásnak számít, amit nem hálóval végeznek. így ideszámítják a kézzel való halászatot, a szigonyozást, bizonyos mértékig a tapogatót is. A kubikgödrök oldalában meghúzódó halat halászaink is kézzel fogják ki, de ezeket a fogási módokat ezek mégis „parasztinak" tekintik, mondván, azoknál általános. Egy halász csak ott fog halat, ahol ez „szerszámmal" nem lehetséges.