Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)
Gaál Károly: Adatok a kiskunsági paraszti tógazdálkodás alakulásához
CUMANIA 23., Kecskemét, 2007 265 GAÁL KÁROLY ADATOK A KISKUNSÁGI PARASZTI TÓGAZDÁLKODÁS ALAKULÁSÁHOZ 1 1948-49-es években állandóan a kiskunfélegyházi tanyavilágot jártam úgy, hogy nem egy kis témát igyekeztem összebogarászni, hanem az életforma egységét kerestem. Egy monográfiát terveztem, de mivel a történelem az én életembe is belenyúlt, anyagom nagy része megsemmisült, illetve a vagyonelkobzás áldozata lett, csak egy kis töredék jutott el nagy kerülőkkel hozzám, amit most közreadok hisz nemcsak az én jegyzeteim, hanem a tanyavilág is eltűnt, s most már ez is valamiféle történelmet jelent. Hajdani tanárom, Csikós Tóth András a paraszti halászat tárgyi anyagát szépen megrajzolta. Sajnos ez is „államosítva" lett. így nem maradt más, mint a magyar sportolók segítségével, a világ különböző részén feladott néhány gépelt oldal, amelyeken éppen a paraszti tógazdaság tervezett összefoglalása volt. Évtizedek követték egymást, mindig a túléléshez szükséges „aktuális" feladatok elfedték a Kiskunságot. Most, mikor a hosszú út vége felé közeledek, lerovom régi adósságomat. Közreadom, hogyan alakult szemeim előtt a vadvíz, amit igyekeztek megszelídíteni, és halasnak kialakítani. Annakidején a hazámon belüli hontalanságomban a pusztai halászok és a vályogvető cigányok lettek tanítómestereim. A homokréteg alatti „kékagyag" adta a legjobb vályogtéglát, és ezt keresték azok a cigányok is, akik ebből verték a tanyasiak legfontosabb építőanyagát. A kubikgödröket a földtulajdonos bérbe adta, az építkező megegyezett a vályogvetővel, menyit kér 100 darabonként. Az késő tavasszal családostól a gödör mellé települt. A férfi ásta az agyagot, felesége taposta a szalmás vályogkeveréket, férje verte a téglát, gyerekei forgatták a száradásra kitett terméket. Amikor már elég száraz lett, a család közösen hordta az egészet egybe. A nyár folyamán néhány nyúl, sündisznó, ürge nem érte meg az őszt. A vályogvetők révén kerültem a halászokkal össze, akik az itteni vadvizekből éltek. Ezek nem tartoztak a paraszti társadalomhoz, magukra maradva tartották el családjukat. A kubikgödrökben, amelyekből idővel kiásott vízállás lett, és a laposokban megállt víz adta meg nekik a kenyérre valót. Három halásszal barátkoztam össze, halásztam velük. Nem kutattam, hanem egy életformát éltem át. Amit most közreadok, az már csak a múltban megrekedt emlék, amiből talán a jelen még valami ki tud olvasni. 1 Az egyik utolsó, befejezett tanulmányának a közlésével emlékezünk Gaál Károlyra (1922-2007), a bécsi egyetem tanszékvezető professzorára - a kiskunfélegyházi múzeum egykori igazgatójára. A 2007 elején hozzánk eljutatott kézirat sajtó alá rendezésében közreműködött Sólymos Ede és Szilágyi Miklós. A jegyzetekben idézett protokollumkönyveket annak idején Kecskemét és Félegyháza város levéltárában használta a szerző.
