Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája 221 A kalácsot sütő asszony pedig a következő verset mondogatta - Rockenstein Ferencné Morvái Teréz, Johana Rési Bäs édesanyjától (1906-ban született) ezt gyakran hallotta: Backe, backe Kuchen, (Süti, süti kalácsot, der Back, der hat gerufen; a sütőmester így szólott: Wer will gute Kuchen backen, Aki jókat akar sütni, der soll /muß haben sieben Sachen: hét dolgot kell beletenni: Aeir und Schmalz, tojást és zsírt, Butter und Salz, vajat és sót, Milch und Mehl, tej et és 1 i sztet, Safran macht den Kuchen gel. sáfránytól lesz a kalács szép és jó.) A legelőn pásztorkodó kisgyermekek gyakran szórakoztatták egymást meseszóval. A kislegényke pedig harmonikáját (Harmanie /

Muse) is kivitte a legelőre. A hajósi svábok munka közben ritkán énekeltek - azt tartották ugyanis, hogy az éneklő ember nem tud a munkájára kellőképpen odafigyelni. Ahogy a közmondás tartja: Saga and saga ka ma itt ufueimal ('Beszélgetni és fűrészelni nem lehet egyszerre'). A beszélgetésen éneklés is, a fűrészelésen pedig bármifajta munka érthető.

126 A hétköznapokon azonban egynémely munkavégzés közben mégis énekelhettek: leggyakrabban a kukoricafosztáskor, a tollfosztáskor, a szilvabontáskor, a napraforgómag-kivetéskor és a fonókban. A legvidámabb énekszó a disznótoros vacsorákon volt hallható. A későbbi időszakban, az állami gazdaságok és a téeszek női brigádjaiban mindennaposak voltak az éneklések. A Kischnar családnál a Cigány utcában több napig folyt esténként a kukoricafosztás, ahová a fél utca hivatalos volt. Kischnar papa elővette a gombos harmonikáját, amire a többiek énekeltek. A tollfosztáshoz férfiakat nem hívtak, ezért ott előfordult az is, hogy nemcsak énekeltek, hanem imádkoztak is. Ha valamelyik ott dolgozó asszony családjában új halott volt, akkor elmondtak érte egy Miatyánkot, de ettől függetlenül is bizonyos asszonycsoportokban elmondták a Rózsafűzért. A szilvabontásra (Zwetschkaaufbreacha) is esténként került sor a rokonok és a szomszédok közreműködésével. Általában itt sem jelent meg férfiember, az asszonyok nem szívesen engedték őket ehhez a munkához. Bár napraforgót nem termeltek sokat, azért összegyülekeztek az utcabeliek az esti napraforgó-kiverésre (Sannabluama ausklopfa) is, és énekszó mellett dolgoztak. Nyáron a munkaidő után öszszejöttek a fonóbeli társaságok valamelyiküknek a háza előtt (am Giebl da), teljesen kötetlenül - lányok, legények - beszélgettek és énekelgettek, de szigorúan csak A doroszlói svábok „munka közben, összesegítéskor sem énekeltek, mert az a munka komolytalanságának látszatát keltette. Annál inkább volt szokásban az idősebbek által végzett mesemondás és elbeszélés, krumpliszedéskor, kukorica kapálásakor meg kukoricafosztáskor." (KOVÁCS Endre 2007. 1-2.)