Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

222 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária este kilencig, hiszen másnap korán volt az ébresztő. Ez azért érdekes, mert nyáron a fonók nem működtek, nyilván a nehéz munkák miatt. A vasárnaponkénti kocsmai mulatságok mellé a fiatalok így kerestek maguknak szórakozást. A legvidámabb hétköznapi összejövetelek a disznótorok voltak, ahol összegyülekezett az egész rokonság apraja-nagyja, húsz-huszonöt ember. Ezenkívül, ha a barátok vagy a vidámságra éhes szomszédok kiszagolták a disznóvágást, akkor megjelentek maskarásán, kisebb-nagyobb csoportokban. Ilyenkor a hangulat tetőfokán nemcsak éneklésre, hanem táncra is sor kerülhetett. A Marailiék, ők énekeltek. Az erdőn túl volt a szőlőjük, mikor ők is lenn voltak — az apja és az anyja is nagyon szépen énekelt. Ók hároman szépen szoktak énekelni. Azok jómódúak is voltak, béresük is volt. Olyan vidám népek voltak. De mást nem hallottam énekelni a munkában - emlékezett Schindler Éva. Fuszenecker Ferenc az 1940-es évek közepére emlékezik: A Tóni bácsi, az volt a földszomszédunk, még gyerek voltam. És úgy volt dűlve a búza, egyfelé. Es nem lehetett körbekaszálni, aratni, hanem mindég lefelé kaszált, amerre dűlt a búza. És mikor kiért, akkor fogta a kaszát, a vállára vette, és énekelt a másik végéig. Soha nem felejtem el. A föld végéig elhallatszott. Mást nem hallottam énekelni. Volksbundos dalt énekelt... Mikor a feleségem élt, a szőlőben együtt énekeltünk, kötözéskor - ott lehet... Komoly énekeket, vidámakat. De kaszáláskor nem lehet, mert akkor kell a szusz másra (Dr Schnaufr gaht aus, azaz: 'kifogy a szusz'). Fejés közben, fejős juhász koromba' is dúdoltam valamit, hogy a tehén nyugodjon. Szerették a tehenek. A lánytestvérem is énekelt, az jól tudott énekelni - emlékezett Hirth István. Az fiatalok a téli estéken a fonóban gyülekeztek, de ott nem folyt tényleges munka, inkább csak táncoltak és énekeltek. Otthon azonban mindenki elvégezte a kender- és gyapjúfonást. Az otthon szorgalmasan fonogató leányoknak ezt a versikét mondogatták: Spenn, Mädili, spenn, (Fonj, leányka, fonj, nach knappid diar dei Deng, rezeg majd a popod, spinnscht net, so kiiapped's net, ha nem fonsz, nem rezeg, hendr am Ofa krappelt's net. a sutban semmi nem neszez.) (Ludl Józsefné Stadler Mária) A kenderfonásnak gyertyaszentelőkor véget kellett érnie, hogy lehessen vinni a fonalat a takácshoz. Szauter Istvánné Reiter Mária (1920) a következő versikét hallotta ekkor: Lichtmess (Gyertyaszentelő Boldogasszony van, Spinne vergeß, a fonást abbahagyod, Ist der halbe Winter gwest. a tél fele elmúlott.)