Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

196 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária tás a teheneknél is ugyanígy történt - ha sikerült, akkor a gulyás (Viehhaltr) is kapott egy liter bort. A kismalacokat hat-hét hetes korukban választották el az anyjuktól. De pár nappal előtte már kapott egy kis csávát (korpa apró krumplival vegyítve), hogy szoktassák. Minden család tartott egy-egy birkát is, hogy a szükséges gyapjút biztosítsák a család számára. A birkanyírást a férfiak és az asszonyok egyaránt végezték, melyhez birkanyíró ollót (Schafscher) használtak. A nyírást én csináltam mindig. Édesanyám is csinálta, ő tanított meg rá. Ha együtt voltunk, akkor ketten csináltuk. Mikor kikerültem a cselédségbe, ő csinálta egyedül. Az állat lábát megkötöztük keresztbe: a jobb elsőt és a bal hátsót - így lehetett megnyírni a birkát - emlékezett Nádai Ferencné Szauter Anna. Az 1945 utáni években a kitelepített emberek nem rendelkeztek saját tulajdonú ló- vagy szarvasmarhaállománnyal. Az 1960-as évek elején a nagyállatokat be kellett vinni a termelőszövetkezetbe. A baromfitartás a nők feladata volt a családban. A XX. század elején a tyúkokat napjában kétszer etették, a kiscsibéket kétszer-háromszor: csak kukoricadarával. Később búzát is kaptak. Arra kellett vigyázni, hogy zölddel (mit am Griana) ne rontsák el őket, mert ha túlságosan rászoktak, mást nem ettek, akkor rájuk jött afosás. Salátát nem szabad adni nekik, mert attól „hasmenést" kapnak. Tavasszal kotlott (bruata) a tyúk, de régen legtöbb háznál voltak augusztusi csibék is. Az is előfordult, hogy kikeltek a kiscsibék (Hennala), és a tyúkot még egyszer ráültették a tojásokra. Tehát egymás után kétszer keltettek vele csibét. Ha nem akarták, hogy kotoljon a tyúk, a víz alá dugták, vagy pedig összekötötték a lábait egy-két napra, hogy ne tudjon a fészekbe repülni. Ha új fészket csinálnak a tyúkoknak, a szalmába beletesznek egy tojást, hogy az állat tudja, hova kell tojni. Az idős gazdasszonyok szerint akkor kell a csibéket, azaz a tyúkokat a tojásokra ültetni, amikor hazacsődülnek a marhák, tehát az esti órákban - azért, hogy akkor majd olyan csődületszerűen jönnek a kiscsibék, kelnek ki a tojásból. A kotlósültetéshez, а tyúkok alá egyesek mindig a legfrissebb és legnagyobb tojásokat válogatták ki. Mások szerint a frisseség nem volt követelmény, de ügyelni kellett arra, hogy ne legyen kicsi vagy kicsit csámpás, szép tojás legyen. Amikor kotlani kezdett a tyúk, néhány napig figyelni kellett, néhány tojás alárakásával próbára kellett tenni, hogy marad-e a fészekben. Az első napokban nagy rostát vagy szitát tettek a tyúkra, hogy ülve maradjon. Mert ha leszáll és nem ül vissza, akkor a tojás kihűl és nem kel ki. Az sem jó, ha a tyúk túl sok ideig ül egyfolytában a tojásokon. Ha túl meleg a keltetés (d Bruat ischt zu haeiß), az is nagy baj lehet. Az idős gazdasszonyok szerint, ha túlságosan felmelegednek a tojások, a kiscsibék szabályosan „megsülnek" a tojásokban. Ezért a kotlóst ilyen esetben többször le kell venni a tojá-