Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

166 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária A kertben azonban másfél méter magas vesszőből font kerítésünk volt - emlékezett Krastek András. A nádvágás (Rohrschnaida) a férfiak és a legények téli munkája volt. Az egyik kezével megfogta az ember a nádat, a másikkal pedig végighúzták a tövén a nádvágó késsel (Rohrraißr). A levágott nádkévéket (Rohrbuschla) összekötötték, és hazavitték. Otthon a leveleket leszedték róluk: kézzel kellett lesimítani a nádszárat. Csak végighúzta az ember a kezével, és már le is jött a levél. A nádtető (Rohrdach) elkészítése és a nádfedeles tető kijavítása már speciális ismereteket kívánt - voltak a faluban olyan parasztemberek, akik ezt el tudták végezni. Általában ősszel vagy tavasszal foglalkoztak tetőfedéssel, olyankor, amikor kevesebb munka akadt a földeken. Ha valaki házat épített, összesegített a nép: a rokonság és a jó szomszédok És a nádvágásba is. A jó szomszédnak azt mondta az ember: - Gyere el hozzám, segítsél nádvágni! Nagy hideget tartottak ezek a nádas tetők. Nem melegedtek át nyáron sem emlékezett Krastek András. A gyékény (Liescht) leszedése és feldolgozása a családban az öreg ember, az idős nagyapa feladata volt. A gyékényt csak egy bizonyos időben lehetett szedni: akkor, amikor még nem volt túl érett. A gyékényből az öregember készített be anynyit, hogy a következő évre elég legyen - nem kellett sok belőle. A gyékényt főleg a pintérek, a kádárok (Bendr) használták tömítésre a dongák (zwischid die Tafla) közé. Az is előfordult, hogy méhkasokat is fontak belőle, de Hajóson többnyire vesszőből is készítették azokat. A gyékényből szőni is lehetett, általában dikót (Strohbettschada) készítettek belőle, melyet a pincéknél szoktak használni. Ilyen fekhelyet általában minden parasztember tudott csinálni: gyékénynyel vagy szalmával fonták be régen, manapság madzaggal. A sás (Bendgras) a kaszálóréten, a zsombékosban és a nádasban nőtt. A sást ki kellett csupálni (rupfa) a nádasokból - emlékzett Krastek András. A kisszékeket sással vagy kukoricahéjjal (mit Bendgras odr mit Kukrutzalaub), az utóbbi időkben madzaggal fonták be. Gyűjtögetés az ártereken A XX. század első felében főleg a gyermekek vagy az idős emberek jártak el gyűjtögetni a rétekre és az erdőkbe, ahol vadon termő gyümölcsöket, vadalmát, vadkörtét, diót, mogyorót és különféle gyógynövényeket (bodza, hárs, kamilla, csalán), valamint sóskát szedtek. A legénykék a madarak tojásait gyűjtögették. Az 1930-as években történt: Hazafelé jöttünk... A mi pincénk hátul volt a Kerekes kútnál, leghátul. Es akkor, abba ' az évbe ', hát szárazabb év lehetett, és akkor ennél a kaszálónál volt egy