Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája 165 Krastek András a tapogató kosárnak (Stoßkaarb) egy másik változatát használta. Ez egy méter magas, alul és felül feneketlen, lefelé bővülő, henger alakú vesszőfonás volt, a fölső, kisebb méretű kör peremén karima volt fonva, ott fogták meg - s mentek vele a vízben végig. Lenyomták a vízbe, azután fölülről belenyúltak, hogy van-e benne hal. En ezzel a kosárral halásztam a Gruabákon, a Maraschtba'... Százszor is le kellett tenni, míg egy halat talált az ember. Az is előfordult, hogy a parasztok kosárféléket, vej széket raktak ki este a vizekbe, és reggel megnézték, akadt-e bele hal. A kertünk végébe lementünk, és kiraktuk a Tschickakaarbot. Ezt a kis árkokban és a falubeli két nagy árokban használták. Harcsa, ponty meg mindenféle hal belement. Ezt mindenki használta: lefektették a vízre, beleúsztak a halak — emlékezett Krastek András. A XX. század első felében halásztársaság is volt Hajóson, mely parasztok társulása volt, tizenöt-húsz taggal. Ok a Nagycsatornában, a Kanálisban halásztak. Délután vagy estefelé mentek ki oda a hálóval, és a víz teljes szélességében kihúzták a hálót. Az egyik halász az egyik parton volt, a másik a túlsó parton, és összehúzták a hálót. Főleg pontyot és csukát lehetett ott fogni. A halászok szekerén volt egy nyitott fahordó, abban vitték haza a halakat. Nád, sás, gyékény (Rohr, Bendgras, Liescht) Hajóson több helyen volt nagy nádas (Rohrmarascht): a Csillagosban, a Sackmarascht és a Stockmarascht területén, de még ma is találhatók kisebb nádas helyek a faluban. A XX. század első felében a nádat (Rohr) szabadon lehetett vágni. Az uradalomnak nem voltak nádasai. Az emberek nem aratták le az összes nádat - általában csak az vágott magának a télen, akinek a következő évben szüksége volt rá. A fiatal, zsenge nádat a szarvasmarháknak adták táplálékul. A nádas helyeken legelő lovak is szerették a zsenge nádat, lerágták a leveleit. Az is előfordult, hogy ezt a fiatal nádat a sással együtt kaszálták. De ismeretes volt egy másik, élesebb levelű sásféle is. A sást főleg kötözésre használták (Bendgras 'kötözőfűy. A télen learatott nádat, az öreg nádat tetőfedésre, a pince tetejének fedésére, nádkunyhó (Rohrhitta) készítéséhez, a lakóház stukatúrozásához (Stockadora) alkalmazták. A palántás kertekben a melegágyak letakarásához is nádból készítettek spárgával összefűzött gurigát. De sokan készítettek nádkerítést (Rohrzau) is. Nekünk egyszer volt a ház előtt, az utcafronton nádas kerítésünk. A nádkerítés úgy készült, hogy fölállították a nádat hosszába, és keresztbe átfonták a nádszárral.