Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

154 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária A fél méterre fölmagasított Bettlák közötti árkokban víz állott, de az ágyások oldalán nem volt támasz kialakítva, mert a fák gyökerei megtartották a földet, a Bettla oldalán kilátszottak a fák gyökerei. Mivel az árkok tele voltak vízzel, a fák azért is nőttek olyan nagyra, gyorsan. Falunkban az ilyen külön tagban lévő, fűzfákkal beültetett kert pár száz négyszögöles Bettla terület volt összesen. A téglagyártól balra, a Hildfelé tartó, a közúttól távolabb eső helyeken a Bettlák összefüggő erdőséget alkottak, melyen azért bent feküdt mint szántó a Sasföld. A Guták az 193l-es tagosítás után már nem kert néven voltak számon tartva, hanem rendes tagosítási területként. A nagyapámnak volt tizennégy hold földje a Cifra-híd mellett, de akkor az már nem volt mocsár. A Bettlákon és a Gátakon gyümölcsészet nem volt a XX. század folyamán. A visszaemlékezések szerint voltak ugyan vadon termő gyümölcsfák, diófák a lapos területeken, de gyümölcskertek nem voltak. Hajóson mindig rengeteg gyümölcs termett, de a szőlőkben és bent a faluban, az utcákon és a házak melletti kertekben. Különösen sok körtefa volt, a falu kertjei tele voltak hatalmas körtefákkal 1945 előtt. Kübler István szegényparaszt családban nőtt fel. Gyermekkorában a nagyszülők sokat meséltek neki a Bettlákon való gazdálkodásról. Másfelől az 1940-es években pedig egy olyan hajósi kovácsmester mellett inaskodott, aki a csekély mértékű, többnyire szezonális iparűzés mellett elsősorban gazdálkodott. Akoriban a Bettlákon fekvő kertjüket körös-körül fákkal ültették be, a közötte lévő területen pedig takarmányrépát és krumplit termeltek. Kübler István így emlékezik a nagyszülőktől hallottakra: A nagyapámnak is volt Bettlája a Borjú-szigeten, a Kűlbrenslban, egy darabkája. De hát ők nem művelték az 1930-40-es évekbe '. Miért nem művelték? Én talán csak kétszer voltam ott, és láttam... De az egész olyan susnya volt. A fűzfa ágait meghagyták úgy hét évig, hogy akkor lenyessék tüzelőnek - utána újból kihajtott. A nagyapám Bettlája körül-belül száz öl volt, fűzfával, nyárfával sorba volt ültetve. Meg voltak olyan susnyák, magától kikelt, kihajtott bokrok (Waida). De az is előfordult, hogy mások termeltek a Bettlákon zöldséget. A Bettlákon a fűzfák alá téglákat tettek. Mivel voltak olyan fák, amelyeknek a gyökere lefelé húzódna, és azért, hogy a gyökér ne menjen lefelé, ott ne ázzon széjjel - téglákat tettek a gyökér alá a csemetefák elültetésekor. Mert ha nagyon nedves, agyagos rétegbe kerül a gyökérzet, a fa elpusztul, elsárgul. Ehhez lapos, értéktelen téglákat használtak föl. Amikor pedig ki akarták termelni áfákat, könnyebb volt kiszedni azokat. Ez nem az én időmbe ' volt, hanem gyerekkoromba ' a nagyszülők úgy mondogatták... A szüleinek viszont nem a Bettlákon volt kertje, hanem a Fealbagátákban, a Pincék és a Kanális között: Télen a Gátak víz alatt álltak, de nyáron azért lehetett járni ott. Egyesek kaszálóként használták, mások azonban fölszántották, és kukoricát vetettek bele. Ha