Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)
Bánkiné Molnár Erzsébet: Azonosságok és különbségek a közlakosok és a hivatali elit táplálkozásában Félegyházán 1745–1850
84 Bánkiné Molnár Erzsébet bár az elhunyttal csak két hétig élt házasságban, némi élelmet kapott vigaszul. Élelembeli öröksége kilenc véka búza, egy szalonna harmada, két icce vaj, egy icce zsír, egy sajt és egy disznóláb volt. A mindennapok táplálkozásáról tehát keveset és közvetett adatokból tudunk. Az bizonyos, hogy sok káposztát szalonnát és tarhonyát fogyasztottak. A lakossági hagyatékokban megfigyelhető a sziták, rosták nagyszámú előfordulásából sok lisztes ételre, illetve nagy mennyiségű száraztészta, jelesen tarhonya fogyasztásra következtethetünk. Tarhonyarosta minden hagyatékban volt, fémből és bőrből is készítették. A tarhonyát eltarthatósága, tárolhatósága alkalmassá tette arra, hogy a földművelés vagy legeltetés szükségletei szerint a háztól huzamosabb ideig távol tartózkodók szabadtűzön készült ételének leggyakoribb alapanyaga legyen. 1821-ben, amikor József nádor és kísérete Budáról Theresiapolisba (Szabadkára) utazott, áthaladt a Kiskun Kerület helységein. A kilenc hintóból álló konvojban utazók étkezését és fogadását előre megszervezte a kerületi elöljáróság. Többek között elrendelték, hogy ahol a felség elhalad az út mentén a Halasi határban, a hintóból kitekintve láthassa az odahajtott ökörcsordát. A látvány mellett a pásztorok táplálkozását is megtekinthette. A belső utasítások úgy szóltak, hogy „az ökör csordások szóga fán valamely nagy bográcsban kását, vagy tarhonyát ganéj tűznél főzzenek". 4 Bizonyára azért utasíthatták így a pásztorokat, mert egyébként is szokásos volt körükben a bográcsos tarhonya vagy kása főzése. Az átlagostól eltértek a sátoros ünnepek étkezései. Ide sorolták a farsangot, a húsvétot a pünkösdöt és a karácsonyt. Mindenekelőtt arra vannak utalások, hogy ezek az étkezések bőségesebbek voltak. Hasonlóan külön sora volt a gyermekágyas anyának adott ételeknek, és a temetést követő tornak, valamint a lakodalomban fogyasztott ételeknek. A temetésekről készült feljegyzésekben mindenkor megemlítik a virrasztók és a szegények etetését, a torra tett költséget. 1761-ben Nagy Péter redemptus temetésén 35 a torban elfogyasztottak 40 font húst, amit sáfránnyal és szerecsendióvi raggal ízesítettek. Úgy gondolhatjuk, hogy a húst ízesített lében főzhették meg. A szegényeknek külön vásároltak 25 font húst. Sajnos nem írták le, milyen húst, de mivel mészárszékben vásárolták, valószínű, hogy marhahús lehetett. A siratás, a sírásás és a tor nem múlhatott el jelentős mennyiségű bor és pálinka elfogyasztása nélkül. Azt mindenkor külön feljegyezték, hogy a sírásóknak székbeli húsért, borért, pálinkáért mennyit fizettek, hiszen a vagyonmegosztásnál beszámították a temetés költségét. A lakodalmi lakmározási lehetőség minden meghívott számára alkalom volt a nagyobb mennyiségű húsfogyasztásra. Gyakran a lakodalmi ételekhez is a mészárBÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet 1991. BKML. Kf. Lt. Lad. 19. Caps. 1. Fase. 1 No 18 /1761.
