Bárth János szerk.: Cumania 21. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2005)

Székelyné Kőrösi Ilona: Egy tanyai gazdaság a XX. század első felében

306 Székelyné Körösi Ilona jöttek a vérös hurkák, egyik olyan zsemlés volt, a másik pedig sárgakásás, szintén vérrel, vagyis vérös hurka volt és akkor még tüdős sárgakásával is a rizskása helyött. Köleskásának neveztük, mindég termeltünk kölest másodnövényként. Mindig másodnövénynek, mert mink igyeköztünk, hogy másodnövényeket is termeltünk, vagy takarmány, vagy sárgakása. Városföldön, azokon a jobb földekön termeltük inkább, és hát azért mindig volt másodnövényünk is, nem volt olyan idő, hogy talán ne vált volna be... Az a rizskásás helyött sárgakásás. És akkor két vérös, az egyikbe zsömle volt, a másikba sárgakása. Meg lett áztatva a zsömle olyan lágyra és akkor belekeverte vagy a kézivel is összeállította. És akkor abba a belekbe csak kézzel tömte bele, nem géppel, vagy nem pedig ezzel a kolbásztöltővel. A rizskásás, az volt a legdrágább, vagy hát a legfinomabb, azt használtuk vacsorára vagy ünnepeken is, ebédre. Ez pedig hétköznapi menü volt, ezek a hurkák. Akkor mikor munkába voltunk, jó éhösek voltunk, hétköznapi napokon, akkor az nagyon ment. Sütve, forrón. Kemencében sült, nekünk ugye banyakemencéjeink voltak, elég hosszan, még a világháborúba, 14-be is, még arra emlékszök, hogy még akkor kemencébe sütöttünk, kemencén körösztül melegödtünk, a szobába is volt, konyhába is volt kemence, evvel a kukoricacsutkával vagy kukoricaszárízikkel fűtöttünk, és kiváló jó volt. Mink ezt nagyon tudtuk használni. Emellett aztán volt szőlővenyige, rőzse, erdő volt, ha nem volt, akkor vettünk erdőt, de kitermelésre, kitermeltük belőle a fákat, akkor persze az erdő azé volt, aki eladta, hát volt magánember erdeje, de volt Kecskeméten a városnak. És eladta, és ebbül voltak olyan vékonyabb rőzsefélék, ez volt a banyakemencébe, ez nem volt jó a sparheltba. Ezáltal kiváló jó meleg szobánk volt, és nagyon kiváló jó sült hús vagy süteményök, pogácsák, görheny, lepényök... A gömböc is ilyen gyomorba volt töltve és akkor ez is sárgakása volt meg többféle kövér húsok darálva, úgyhogy kiváló ízű volt, és ezt nagy fazékba főztük, ez ebédre volt, ezt mint levest ettük és a levesbe volt szeletölve. A disznónak a gyomra volt vagy pedig a vastagbélnek a vége. A gömböc meg a disznósajt az nagyon különböző. A gömböc az leves, a disznósajt meg hideg fölvágott, vacsorákra. A gömböcöt ilyen nagy munkaalkalmakra ebédre használtuk. Mivel hogy tél volt, elállt hetekig. A piacon, ilyen kofaféleségek árulták a disznónak a gyomrát vagy beleket, úgy hogy mink még azokat megvöttük, azzal még pótoltuk a sajátunkat. A disznósajtot jó puhára főztük, olyan vegyes hús szintén, abba is volt kevés olyan bőrkéje, és akkor eldaraboltuk körülbelül olyan 15-20 centisre, vékonyakra, és akkor azt is ilyen vájlingba kiöntöttük, ebbe is volt fokhagyma, darált csöves paprika, és só, úgyhogy az ízit meg köllött neki adni, azt kóstoltuk is hogy jó-e már vagy elég-e, és akkor belétöltöttük abba a gyomorba, az föl volt vágva, egyik része, beleraktuk és vastag cérnával bevarrtuk, jó szorosan bevarrtuk, apróra, és akkor abban a forró vízben, mikor főztük, nem nyílt ki. Nagyon finom volt, akár a gömböc, akár a disznósajt, meg a hurkák. Mind meg köllött főzni. Főzés után