Bárth János szerk.: Cumania 21. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2005)

Székelyné Kőrösi Ilona: Egy tanyai gazdaság a XX. század első felében

Egy tanyai gazdaság a XX. század első felében 293 Hát 4-5 vagonnal el tudtunk adni, még a fejadagokon, vetőmagokon kívül. Árpát vagy zabot azt nemigen adtunk el, fölötettük. Fölötettük, mert úgy többet kaptunk érte, jobban megérte. A zabot adtuk baromfinak is, de elsősorban lóabrak, csikókat neveltünk, kettőt-hármat mindön évbe és az a csöpp kis csikó már jó pár hetes volt akkor már ette a zabot. Elsősorba a zab azért volt jó a csikónak, a csikó nyőtt is tülle, kövérebb, szöbb volt, mög az edösanyját nem rágta, nem szívta annyira, mert hát ez a zab ugye elég volt annak a gyomornak, nem volt olyan éhes. És erre használtuk a zabot. De adtuk a baromfinak is. Az árpát meg szintén, volt mikor daráltattuk, de még kint a tanyákon is volt daráló, és akkor ugye pelyvával vagy pedig a sertésök kapták így fölhígítva vízzel és akkor ilyen itatós, itatósnak neveztük, hogy ne tiszta vizet igyon, hanem, úgy mondtuk akkor, hogy moslék. Már nem ismerik ezt a szót. Nyomtatást láttam még, de én se az édösapáméknál, se pedig később mikor én gazdálkodtam már, nem nyomtattam, hanem gőzgép volt, mégpedig szalmával fűtöttük, nem volt még annak a gépnek szén vagy fa, csak szalmával fűtöttük és kettő fűtő volt a gépnél mert egy embör nem győzte hajnaltul egész napestig. Váltották egymást. Vagy ha nem volt két fűtő, akkor a gépész úr segítött. Ez a szalmafűtés eltartott jó sokáig, az én gyerekkoromba láttam, én már jó fölnőttem, mikor már szénnel lehetött fűteni, annak nagyon örültünk, már én benne voltam, hogy kivittünk két kocsi szenet, ilyen kiváló külföldi szén, ragyogott mint, az ezüst, olyan fénylő szén volt, kiváló jó, azt odaraktuk és az avval a szénnel fűtött, fával gyújtott be és szénnel fűtött. Ez már nagyon jó volt a gépnél, nem a szalmafűtő, és ez már nagyobb kazán is volt, úgyhogy ez már jobban kiverte a gabonát, vagy pedig hát erősebb volt. És akkor azt is mögértem azután hogy ezt a szenes gépet, így neveztük, fölváltotta a motor. A benzin. Úgyhogy már akkor nekünk nem is köllött, gazdáknak, tűzrevalórul gondolkozni, maga a géptulajdonos látta el magát benzinnel. És akkor csak egy kis gép volt az, olyan alacsony kis gép, ez a motor, amelyik hajtotta a cséplőgépet, a cséplőgép pedig kicsépölte a gabonát. Ezökre emlékszök, és ezökkel is fejeztem be az én gazdálkodásomat. A nyomtatásra én úgy emlékszök, hogy az én nagyapám, nem édösapám, nagyapám, Csorba László nagyapámnak 40 lova volt. Direkt azért tartotta a 40 lovat, hogy azok csépöltek. Nyomtattak. Például ugye 8 ló volt egy szűrűn, egy gazdánál. A 4 az a -járgánynak is neveztük - azok körül, kicsit olyan nyargalva-féle járt, azzal rúgta ki a gabonát. Mert mezítláb voltak, nem volt még akkor lópatkó. És azzal kirúgta. Az a 4 mikor elfáradt, órahosszáig, akkor a másik 4. Amazok akkor pihentek. Tehát ha most 40 lova volt a nagyapámnak, akkor 5 szűrűn ugye tudott dolgozni. A szűrű közepin állt valaki és akkor az a 4 ló egyszéttibe volt. Egymás mellett, nem egymás után ment. Egymás mellett volt, összekötve egymáshoz ugye, és az egyik kézibe a kötél, a másikba egy ustor, és akkor avval úgy biztatta őket. Egy órahosszáig vagy kettőig is, hát nem emlékszök úgy rá, de azért mondom, annyira