Bárth János szerk.: Cumania 21. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2005)

Bereznai Zsuzsanna: A nemesnádudvari sváb lakodalmi szokások változásai (XIX–XXI. század)

A nemesnádudvari sváb lakodalmi szokások változásai 215 A régi bálokban az volt a szokás, hogy minden legény minden lánnyal táncolt. Ha egy legény véletlenül kihagyott egy leányt a sorból, akkor az szemrehányást tett neki: Micsoda dolog az, hogy te nem kértél fel engem táncolni? A XX. század közepéig az volt a szokás, hogy a leányok 15-17, a legények pedig 18-19 éves korban kötöttek házasságot. Ebben az időben a 20-22 éves leány már vénlánynak számított. Ha a szülők kimondták, hogy házasságot kell kötni, a leány nem mondhatott ellent. így emlékszik erre Winter Mátyásné Ferder Anna, akit árva lányként, 17 éves korában adott férjhez a nagyanyja: Dehogy akartam 17 éves koromban férjhez menni - én még úgy szerettem volna lány lenni... A legényeknél fontos szempont volt, hogy már katonaviselt legyen a házasságkötéskor, de nem mindig várták meg a katonaidőt. Olyan eset pedig soha nem fordult elő, hogy a vőlegény fiatalabb lett volna a menyasszonynál. Az ezt követő évtizedekben 18-20 év volt a leggyakoribb korhatár a házasságkötés idejét illetően, s az 1990-es évektől kezdődően ez még inkább kitolódik. A közép- és felsőfokú tanulmányok végzése miatt sokan csak a tanulás után házasodnak, 25-30 év között. Ma a lakásszerzés is fontos előfeltétele a házasságkötésnek - először az anyagi feltételeket igyekeznek megteremteni a közös élethez. A XX. század első felében, s a kitelepítésekből való visszatérés időszakában sokszor annak is örültek az új házasok, ha a szülőkkel közös családi házban csak a konyhában jutott nekik fekhely. Ma már ilyen nehézségeket kevesen vállalnak fel önálló házat vagy házrészt kapnak a fiatalok a szülőktől, nagyszülőktől, vagy saját maguk teremtik meg mindennapi életük feltételeit. A XX. század első felében 14-15 éves korában kezdett el bálozni a nagylány. Ha egy fiúnak megtetszett a lány, udvarolni kezdett neki - ami akkor azt jelentette, hogy a bál után hazakísérhette a lányt. Az anyák, ha el is kísérték gyermeküket a bálba, nem maradtak ott a mulatság végeztéig. Tehát meg volt engedve az, hogy a legény hazakísérje a leányt, s a kiskapuban beszélgethettek. De a legényt a házban nem volt szokás fogadni, mint a későbbi időkben. A nagylányok életében a legnagyobb élményt ezek a vasárnapi bálok jelentették: Vasárnap, az úgy volt, hogy volt litánia, s litánia után már táncoltunk. Akkor már kezdődött a bál. Az akkor olyan három óra hosszat tartott. Akkor mindenki ment haza, mert etetni kellett az állatokat, vagy libát tömni, segíteni az anyukának. Azt megcsináltuk, megvacsoráztunk, és mentünk vissza. Egy indulóval indult a bál, a zenészek egy indulóval jelezték, hogy most már ők ott vannak. Kezdődik a bál. Ha a vacsoránál ültünk és hallottuk a zenét, akkor mi már nem tudtunk tovább ülni, mert nagyon szerettünk táncolni... A vasárnapi bálokon kívül csak ritkán volt mód a fiatalok találkozására, udvarlásra.