Bárth János szerk.: Cumania 20. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2004)

Bánkiné Molnár Erzsébet: A jászkun kerület betagolódása Magyarország polgári tulajdon- és jogrendszerében

A JASZKUN KERÜLET BETAGOLÓDÁSA... 207 közigazgatási rendezete" bár megengedte a hagyományos kerületi megnevezések ­kapitány, főkapitány - használatát, az autonóm igazgatás jogát nem adta meg. 1850. február 4-én a Jászkun Kerület közgyűlésén kihirdették az új közigazga­tási rendet és bevonták a községi pecséteket. A kiváltságolt mezővárosok elveszí­tették mezővárosi rangjukat, s valamennyi jászkun település községgé fokozódott le. Megváltozott a kerület belső tagolódása, korábbi hármas egysége. Az örökváltság kerületre vonatkoztatása, az úrbéri köteléket nem ismert jász­kunok körében nem csupán megdöbbenést, hanem számos gyakorlati problémát is felvetett. A főkapitány már 1851-ben jelezte, hogy a Jászkunságban úrbéri kárpót­lás nem fordulhat elő, az Országos Pénzügyigazgatóság azonban nem vett tudomást a tiltakozásról. 1853-ban a Jászkun Kerületben minden adóforint után 9 krajcár fizetési kötelezettséget írtak elő úrbéri váltság fejében. 5 1855-ben a március 4-én kiadott császári nyílt parancs elrendelte a kataszteri felmérést, december 15-én pedig az igazságügyminiszter új telekkönyvek készítéséről rendelkezett. 6 A kataszteri földfelmérés, az új telekkönyvezés és az úrbéri törvényszékek felállítása, s az ezekkel egyidőben megkezdett tagosítások felszínre hozták a jászkun földtulajdonlásból és birtokszerkezetből adódott problémákat. Megoldásra várt: - a redemptusok, irredemptusok és zsellérek közötti viszony szabályozása, - a legelő elkülönítés, -felosztás és a redempcionális forintok utáni arányosítás végrehajtása, - a terhek újraelosztása, - a községekhez tartozó puszták közül a távolabbiak függetlenítése, s a bené­pesítés módjának megállapítása. 7 A feladatokra Virág Dénes kunszentmiklósi ügyvéd birtokrendezési bíróság létesítését javasolta. A főkapitány bár pártolta az elgondolást, s 1853-ban ismé­telten felhívta a figyelmet a Jászkun Kerület különleges birtokviszonyaira, mégsem ért el eredményt. Sem külön bíróságot, sem külön bizottságot „politikai comissiot" nem hoztak létre, bár erre a helytartótanács ígéretet tett. A megkezdődött határtago­sítások iratait és a községi birtokviszonyokat érintő határozatokat a főkapitányhoz kellett jóváhagyásra terjeszteni. 8 1848-tól különösen a vagyonos birtokosok egyre erőteljesebben követelték a községi és birtokossági vagyon szétválasztását, a közbirtokossági szervezetek formális megalakítását. Az 1830-as évek végén megkezdett tagosítások folytatá­sát támogatta az 1840:30. te, de ez irányba terelte a birtokosságot az új adórend­szer bevezetése is. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a vagyon-elkülönítések 5 SZML JK Főkapitányi jkv. 1853. 315. 6 A parasztbirtok polgárosítására, a tagosítások országos eredményeire lásd: OROSZ István 1972. 9-145. 7 SZML JK Főkapitányi iratok 586/1856. 8 BKML Kf. lt. Kgy. jkv. 1858. 322.

Next

/
Oldalképek
Tartalom