Bárth János szerk.: Cumania 19. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2003)

Solymos Ede: A Közép-Dunai Halászszövetkezetek megalakulása

168 SÓLYMOS EDE kat súlyosan megsebesíti (pl. az ún. halfűrészelés, jégfejszézés). Tilos továbbá az elektromos árammal és búváröltözetben való halászat. Az utóbbi két tilalom alól az Országos Halászati Felügyelőség kivételt engedélyezhet. A horgásznak tilos mással, mint nyeles horogfelszereléssel horgászni. Nem vonatkozik ez a rendelkezés egy négyzetméternél nem nagyobb felületű, csalihal fogás céljára szolgáló háló használatára. Szem. 4. Jegyzőkönyv, mely készült Báta községben 1945. dec. 17. A Baja és Vidéke Halászati Szövetkezet bátai tagjainak kérelme tárgyában. Alulírott bátai halászok tiltakoznak az ellen, hogy Decsi Imre, Soós Mihály, Sümegi József és Babos János bátai lakosok VII. halászati üzemszakasz volt bátai bérlői ezen területen továbbra is halászhassanak. A hivatalos rendelkezések értelmében a halászatot keresetszerűen nem gyako­rolhatják azok, akiknek 10 kat. holdnál nagyobb mezőgazdasági ingatlanuk van, a fentiek pedig 25-25 kat. hold mezőgazdasági irigatlanon gazdálkodnak. Hivatás­szerűen a múltban sem foglalkoztak a halászattal. Kérjük őket a halászattól eltiltani. (27 aláírás) Szem. 5. A bátai Halásztársaság alapszabályai „l.A halásztanyákon a dorbézolás, vitázás, szemrehányás és istenkáromlás szigorúan tilos. 2. Vasár- és ünnepnapi munkaidő csak 8 óráig tart, a szentmisehallgatás köte­lező. A vasárnapi megbeszéléseket a bátai halásztanyán délután tartjuk. Szükség esetén a vasár- és ünnepnapi munka meg van engedve. 3. Csalás, lopás, egymás megkárosítása tilos. Aki megszegi, az évi osztalékból ki lesz zárva, azaz az évi bérletet saját vagyonából fizeti. 4. A halásztanyákon tartózkodó gazdák a halárakat kölcsönös megbeszélés alapján változtathatják meg. 5. A halásztanyákon tartózkodó gazdák a kenyéren kívül az élelmezést a közös pénztárból fizetik. 6. A szerszámok előállítását, javítását (háló, cérna, ladik, stb.) a közös vagyonból fizetik. 7. A megválasztott munkabeosztót meghatalmazzák a gazdák tanyákra való el­helyezésének beosztásával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom