Bárth János szerk.: Cumania 18. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2002)
Etnográfia - Juhász Antal: Bócsa
319 1930-ban 758 személy, a lakosság 20,9%-a volt evangélikus vallású. Egyházi szolgáltatásaikat a soltvadkerti lelkészek látták el. Vadkerten a protestánsok közös temetőjében temetkeztek, ott vannak a bócsai földbirtokos Sigray-család síremlékei is. Közelükben található a népes Gáspár-család egyik síremléke, melynek felirata: „Itt nyugszik az első Gáspár és hü élettársa, kik elsőként betelepültek a Bócsai pusztára (...) Emléketek ma is őrzik a hálás utódok 1865 -" A bócsai evangélikusok 1945 után építtettek a faluban imaházat, telkét Font Miklós adományozta. Huley Alfréd evangélikus lelkész a község életének krónikása is lett, gyűjtötte a népélet pusztuló tárgyait és ezzel megalapozta a mai helytörténeti-néprajzi gyűjteményt. A XX. század elején ritkán házasodott össze evangélikus család sarjadéka római katolikus fiatallal. Egy katolikus vallású férfi erre így emlékezett (sz.: 1910): „Nem nézték a katolikus legényt semminek se (...) A legfiatalabb lány katolikus legényhő akart menni, és nem engedték. Mind evangélikusok voltak, a vejeik is. A lány azt mondta: nem szereti, nem mén hozzá. Az anyja azt mondta rá: én se szerettem az öreg tatát, mégis együtt voltunk. Osztán hozzáverte. " A XIX. század végi, XX. század eleji anyakönyvekben azért találtunk néhány példát római katolikus és evangélikus fiatalok házasságkötésére. Az 1930-as évek tájától enyhült a más vallású szülők ellenkezése. Evangélikus férfival egybekelt katolikus asszony idézte föl: „Azt mondta apósom: ez is vallás, az is vallás. Azt szokták mondani: anyjuk neveli a gyerekeket. " 8. A TELEPESEK NÉPI MŰVELTSÉGÉNEK NÉHÁNY JELLEGZETESSÉGE Milyen eltérések voltak a sokfelől érkező telepes családok öltözködése, táplálkozása, mentalitása között? Népi kultúrájuk milyen sajátos vonásait őrizték meg? Hogyan hatottak egymásra? Miként formálódott három-négy nemzedék életében a benépesült puszták műveltsége? Beszélhetünk-e egyáltalán bócsai, vagy bócsai jegyeket hordozó népi műveltségről? Ezekre a kérdésekre is igyekeztünk választ keresni. Az egyik szembetűnő sajátság, amire fölfigyeltek: a dialektus különbözősége. Idősebbek napjainkig emlegetik, hogy a félegyháziak „olyan paskásosan beszéltek" Pl. azt mondták: „Maj' meglássa" vagy „pëndëredik ára az út." A dialektológia szerint a zárt a [á] ejtése Félegyháza palóc gyökérzetű nyelvjárásának jellemzője. 87 Asztalos István félegyházi származású felesége 1989-ben restellkedve említette: „Én rondán beszéltem, félegyháziasan..." Az észak-bácskai Mélykúton született férje védelmezte: „Nem beszéltél te csúnyán." Ebből arra következtettem, hogy feleségét csúfolhatták „félegyházias" vagyis palócos jellegű tájszólása miatt. H. TÓTH Tibor: Félegyháza népnyelvének palócos gyökerei. Kiskunfélegyháza, 1993.
