Bárth János szerk.: Cumania 18. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2002)
Etnográfia - Kürti László: Családnevek Lajosmizsén
417 1546-ból a karaszállási Lajos adófizetőinek névsorát: Beteg, Borbás, Bóca, Bósza, Búzás, Jó, Józsa, Királ, Kokos, Korcsmáros, Magyar, Modor, Móric, Olasz, Petrika, Sülé; és 1562-ből ugyan ennek lakosait: Balok, Beteg, Bodor, Bósza, Bóca, Dobó, Falas, Halál, Józsa, Kántor, Kis, Kopasz, Móric, Olasz, Peturka, Petrika, Somogyi, Szakmar. Az elpusztult falvak, a puszták bérlése, valamint Nagykőrös és Kecskemét határvillongásai is jól ismertek a történeti forrásokból. 7 Ezek a viták alapjaiban kihatottak a nevek használatára, hisz a bérlők mind kecskeméti és nagykőrösi polgárok voltak. Az 1745-ös redempció és a Jászberényi, és általánosabban jászsági, tulajdonba vétel és annak területformáló, átalakító hatása, azonban már alapvetően meghatározta a terület családnévhagyományát. Ez volt, Szabó László találó kifejezését használva, a „jász kirajzás". 8 A jász betelepülés azonban hamarosan problémákat szült, hiszen Jászberény módos gazdái nem akarták egykönnyen a gazdagságot, és jólétet jelentő pusztákat feladni. A pusztán letelepedett, s egyre növekvő népesség azonban nem volt hajlandó adót fizetni Jászberénynek, és így a lassan benépesülő község és a város között a feszültség egyre nőtt. A pusztabírók, hadnagyaik és csőszeik egyre több gonddal kellett hogy megbirkózzanak, mivel Kecskemét és Nagykőrös lakossága szívesen használta a gazdátlannak hitt, és a betyárok által uralt pusztákat. Az 1876-os közigazgatási törvény (1876: XXXIII. Törvénycikk) átszervezi a közigazgatási területeket és, ezzel egyidejűleg megszűnik a Jászság, Kis és Nagykunság kiváltságos különállása. Ezzel egyidejűleg a lajosi, benei és mizsei puszták az önállósodást választották. A jászsági családok értelemszerűen szétszakadtak, és a fiatalok, a függetlenségre vágyók, a földre éhes gazdák és a nincstelen zsellérek - mintegy 150-170 család - a pusztán való életre szavaztak. Az 1877-től már önálló község hirtelen vált befogadó hellyé: amilyen gyorsan adták el a jászberényi gazdák a földeket, olyan gyorsan jöttek az újabb telepesek. Cegléd, Nagykőrös és Kecskemét környéke adta az első betelepülő csoportokat, így az első, és főleg római katolikus jászberényi családokat felváltotta az egyre vegyesebb és vallásilag megosztott pusztafoglaló népesség. A katolikus telepesek mellett jócskán érkeztek Nagykőrös reformátusai, Dabas, Örkény, Inárcs és Gyón szlávnyelvű lakosai, valamint a távolabbi vidékekről zsidó kereskedők és a vályogvető, lókupec és muzsikus cigány-roma lakók is. Bár Lajosmizsén nem volt nemesség, a lassan kiépülő nagybirtokrendszer (Geréby, Mizsey, Bartal, Kláber, Tarnay, Ricsováry) sok munkást és napszámost igényelt. 6 Mizse 1577-79-es neveit lásd BOTKA János 1987. 212; és KÁLDY-NAGY Gyula 1985. 181-182., majd pedig KÁLDY-NAGY Gyula 1971. 361, 339. 7 KÜRTI László 2002/a. 8 SZABÓ László 1990.
