Bárth János szerk.: Cumania 18. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2002)
Etnográfia - Kürti László: Családnevek Lajosmizsén
418 A XIX. és XX. század fordulójára a lakosság jó része már nem jászberényi születésű volt, ezt bizonyítja az a törekvés is, hogy a község nevét (Jászlajosmizse) már egyszerűen csak Lajosmizseként használták annak ellenére, hogy sokan még látogatták a jászsági rokonokat. Ekkorra a nagyközség már virágzó kertészkedőföldműves település: 1880-ban még csak 4454, de 1910-ben már 8956 fővel, hogy aztán az 1930-as évekre megálljon a növekedés 11 276 lakossal. A XX. század elején Benepuszta is önállóvá lett Ladánybene néven, és így megszűnt az utolsó kapocs is, ami a puszták történelmét és a közös, hosszú feudalista múlt emlékeit jelentette. A környékbeli két nagyváros családnevei igen meghatározóak, egyediek. Több család ismeri nagykörösi (Pinczés, Bende, Kürti), vagy kecskeméti (Buttinger) származását. Nyilvánvaló tehát, hogy a névanyag szempontjából a legfontosabb időszak a redempció utáni jászsági családok pusztaszerzése, majd fokozatos pusztai letelepedése közötti időszak. A hat megvizsgált dokumentum érdekes arányszámokat ad. Összehasonlításképpen érdemes felidézni, hogy míg az 185l-es birtokosok jegyzékében összesen 609 név van felsorolva, addig az 1854-es jegyzék már csak 403 birtokos nevét tartalmazza. Mindezeknél alaposabb viszont 1858. november 10-én, a község saját jegyzője, Kléger József által feljegyzett közmunkára rendeltek összesítése, amely 671 nevet tartalmaz. Ez a bővebb dokumentum azonban kevés háromtagú nevet tartalmaz, talán éppen az ismeretség miatt. Különös azonban, hogy itt szerepel egy bizonyos Molnár Rubnik Pál, aki viszont így nem szerepel a másik dokumentumokban, csak egyszerűen Molnár Pálként van könyvelve. A pusztai tulaj donbirtok, a pusztai gazdálkodással járó életmód sajátságosan alakította a családneveket, azok hagyományozódását. Amint arra már korábban is felhívtam a figyelmet, Lajosmizse családjai közül még ma is sokan büszkén vallják jász mivoltukat, vagy specifikusan jászladányi és jászberényi eredetüket. Az elmúlt évek kutatása során ez már be is bizonyosodott. Igaz, csak bizonyos családoknál. De a régi családok rokonsági kapcsolatait vizsgálva igen meglepő, hogy még a jászladányi, vagy jászkarajenői származású családok idősebb tagjai körében 9 KÜRTI, László 2000/a. 10 Lásd HENKELY Gyula 1974. Megjegyzendő azonban, hogy Henkely fizikai-antropológiai mérésekhez használta fel a családneveket (ennek a geneológiai vizsgálatnak vannak komoly külföldi eredményei is, lásd LASKER 1980). A neveket az első anyakönyvezés alapján azonosította. Ez számára nyilvánvalóvá tette, hogy a családok zöme jászsági, pontosabban jászberényi eredetű. Ez azonban sok problémát rejt, hisz a Jászságban és a Duna-Tisza közén sok azonos családnév létezik, melyek nem takarnak geneológiai és rokonsági kapcsolatokat. Ilyen például a Bende, vagy a Kürti név, amelyek megtalálhatók a jászsági redemptusok nevei között, de mindkét család Lajosmizsére Nagykőrösről települt, tehát nem jász etnikumú. Hasonló buktatókat rejtenek az olyan általános nevek, mint a Magyar, Király, Ludányi, Lukács, Ötvös, Oláh, is amelyek lehetnek úgy jász, mint más régióbeli családok. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy a jászberényi, vagy a jászladányi eredetű család még nem jelent önmagában jász etnikumot és főleg nem jász eredetet. Erre már a törökkori migráció, majd a betelepítések sorozata is figyelmeztet. A Pentz-féle összeírásból világosan kitűnik a dunántúli, illetve baranyai betelepülések a török kiűzése után. Ennek nyoma található meg talán a jászberényi-lajosmizsei Baranyi-Bakacsi névhasználatban is.
