Bárth János szerk.: Cumania 18. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2002)
Etnográfia - Juhász Antal: Bócsa
311 a soltvadkerti Strassburger Manó, valamint a kiskőrösi Sárkány Kálmán nagygazda több száz holdas birtokát is fölparcellázták. * Az 1930-as évek bócsai társadalma igen rétegezett és polarizált arculatú. A gazdaságok egyharmada öt holdnál kisebb, gyenge adottságú homokföldet bírt, amely egy átlagos létszámú parasztcsalád eltartására sem volt elegendő, nemhogy beruházásra, belterjes termelésre futotta volna. E szegénységi szint peremén élt az öt-hét holdas homoki gazdaságok egy része is. Számukra a majorokba és a nagygazdáknál vállalt részesaratás, -cséplés, a napszám és néhány hold részes föld termése tette lehetővé a család megélhetését. Miért vásárolták mégis a három-négy-öt aranykoronás bócsai homokföldeket? Mert a nincstelenek saját földön igyekeztek a lábukat megvetni, akiknek pedig pár hold örökföldjük, kis házuk volt, azok többre vágytak, és a másutt eladott földek árán annak többszörösét tudták megvenni a fölparcellázott homokpusztán, illetőleg korábbi úri birtokon. A „maguk gazdái" akartak lenni. Amíg a Duna-Tisza közi Homokhátságon - a Kecskemét-Kiskőrös-Kiskunhalas-Kiskunfélegyháza közötti kutatóterületünkön - volt fölosztani való föld, addig az uradalmi birtokok és közlegelők parcellázása levezette a régió parasztságának földéhségét. Ezért nem volt erről a tájról számottevő kivándorlás 1880 és az 1910-es évek között. A bócsai telepesek nagyobbik része helyben maradt - terhes, gyakran erejét, anyagi lehetőségeit meghaladó bankkölcsön törlesztése árán, határtalan szorgalommal dolgozva, takarékos beosztással élve. Nem minden családnak sikerült gyökeret eresztenie! Akik „elbuktak" a környéken - Orgoványon, Bugacz-Monostoron, Jakabszálláson, Kecskemét határában - próbálkoztak, amíg volt a futóhomokon eladó, haszonbérbe adandó föld, vagy cselédnek szegődtek, lakónak nevezett zsellérek lettek gazdák megüresedő tanyáiban. Találóan nevezte Für Lajos a DunaTisza közén zajló migrációt kavargó népességmozgásnak. 76 A majori és a gazdacseléd a föld és ház nélküli .lakó tanyás élete kiszolgáltatott volt, de kétkezi munkájával és növekvő gyermekei elszegődtetésével, hosszabb-rövidebb ideig el tudta tartani családját. A helyi paraszt-társadalom felső pólusán élt húszegynéhány nagygazda és úri birtokos. XX. század eleji vagyonukat és gazdálkodásukat a rendelkezésre álló gazdacímtárak és archivális források alapján jobban dokumentálhattuk, mint a szegény- és kisparasztok életviszonyait. A két szélső pólus között helyezhető el az 1930-as évek közepén 60-70 főnyi, 40-100 hold közötti területet birtokló gazda- és kisgazda-réteg. Ekkora földön, természetesen a talaj adottságoktól függően: a füves FÜR Lajos 1983.
