Bárth János szerk.: Cumania 18. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2002)
Etnográfia - Juhász Antal: Bócsa
312 rétet, a „jószándékú" barna homokot és a siványhomokot is jellegének megfelelően hasznosítva többé-kevésbé jövedelmezően tudtak gazdálkodni. E gazdaréteg tagjai gyakorta több vállalkozókészséget mutattak, pl. korábban és nagyobb területen telepítettek szőlőt, mint némely nagygazdák, akik az állattenyésztésre alapozták gazdaságukat. A legelőknek az alföldi átlagnál nagyobb aránya, a szántók kis terméshozama és a rossz értékesítési lehetőségek (pl. a nehezen járható utak miatt) konzerválták a hagyományos termelési szerkezetet a gazdálkodók körében. Ez a helyi társadalom adta a hátterét Erdei Ferenc В ócsárol és a két szomszéd faluról írt jellemzésének: „A három jellegzetes „pusztai faluból" Kiskőröshöz húz kettő: Bocsa és Prónayfalva. Mindkettőnek a népessége részben Kiskőrösről származik s éppoly szorgalmas és éppoly erőtlen. A harmadik Orgovány, valamivel erősebb a másik kettőnél, a népe egyfelől Izsákkal, másfelől Félegyházával közlekedhet. Bugac nyugati határszélén, Bocsa és Orgovány határában vannak olyan részek, ahonnan 15-20 km-re van a legközelebb köves út és 30-40 km-re a legközelebbi vasút. Ezeken a helyeken faekével szántanak még, s a gyerekek az ágy alá bújnak, ha idegen vetődik a tanyára, mert olyat még nem láttak. A nagy puszta kis falvai épp olyan bús szigetei a tavas, bokros mezőségnek, mint a szórványhelyek, de ahogy az összebújt nyáj több védelmet talál a viharok elől, mint a szétszóródott, úgy ezek is több védelmet találnak egymásban, mint ahol nincs semmilyen közösség." Erdei 1937-ben írt helyzetrajza valós. Az „összebújó" közösségben védelmet találó pusztai falu képe azt a szerepet idézi föl bennünk, amit Fischerbócsa: az ottani népiskola és kápolna, a gazdakör - az idősek emlékezései szerint - az 1930-as években betöltött. Ám a szerző egyik megállapítását helyesbítenünk kell: anyakönyvi adatgyűjtésünk azt dokumentálja, hogy Bocsa és Prónayfalva népességének kis része származott Kiskőrösről, és Bócsán a lakosság meghatározó részének vadkerti eredete folytán, erősebbnek bizonyult Soltvadkert vonzása, mint Kiskőrösé. 7. MŰVELŐDÉS, EGYHÁZAK, HITÉLET A XIX. században benépesülő pusztákon eleinte egy-egy gazda adott helyet üresen lévő házában vagy lakott tanyája egy szobájában a gyermekek tanítására. A szülők írni, olvasni, számolni tudó obsitos katonát, vándor mesterlegényt, értelmes parasztembert fogadtak tanítónak, akinek a lakásáról, természetbeni bérezéséről maguk gondoskodtak. Szerte az Alföldön így kezdődött a szállásokon, tanyákon állandóan kinn élő családok gyermekeinek elemi oktatása. A városok és az egyházi hatóságok az 1850-es évek elején építették az első állandó tanyai, más néven pusztai iskolákat, 78 melyekben már képesített tanítók oktattak. ERDEI Ferenc 1937. 157-158. BÁRTH János 1975.; JUHÁSZ Antal 1989. BÁRTH János 1998.
