Bárth János szerk.: Cumania 17. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2001)

Kovács Zita–Aszalós Endre: Egy bajai mecénás, Dr. Aszalós Imre műgyűjteménye

CUMANIA 17., KECSKEMET, 2001 341 KOVÁCS ZITA-ASZALÓS ENDRE EGY BAJAI MECÉNÁS, DR. ASZALÓS IMRE MŰGYŰJTEMÉNYE „.. .a nagy műalkotások szenvedélyes bámulata, a tökéletes átélés képessége avatja a nagy költők testvérévé az embert." (Balzac) A magyar műgyűjtésnek a XX. század első évtizedeiben egy egészen új típusa alakult ki, mely meghatározó jelentőségű volt művészeti életünkre. Művész és műgyűjtő között létrejött egy újfajta viszony, egy olyan intenzív kapcsolat, mely által a gyűjtő jelentős szerepet vállalt a művészek támogatásában, a kortárs képzőművészet propagálásában. A klasszikus, par exellence műgyűjtőt a művészet, a műalkotások iránti rendkívüli fogékonyság és rajongás jellemzi, aki a maga szakértelmével, fáradságával, leleményességével szerzi meg gyűjteményét. E szenvedélyes gyűjtő életében a „polgári világból" származó tényezők nem válnak uralkodóvá, ellentétben a másik típusú műgyűjtővel (inkább mükincsgyűjtővel), aki a művészi értéket is az áruviszonyok nyelvére fordítja, és forgalmi értékével méri. A műkincsgyűjtő számára a műtárgy akkor is vagyontárgy, amikor reprezentál vele. A műgyűjtés itt sohasem válik el élesen attól a kérdéstől, hogy a „felesleges" pénzt arany vagy műkincs vásárlásába érdemesebb-e befektetni. A műkincsgyűjtő általában a műtárgyak felkutatásával és megszerzésével járó műgyűjtő tevékenységet is másokkal végezteti; főleg aukciókon, műkereskedők láncolatán keresztül jut hozzá műkincseihez. Természetesen ez a típusú műgyűjtő nem feltétlenül milliomos. Aki vagyontárgyként értékeli és használja a műalkotásokat, akkor is ebbe a típusba tartozik, ha csak ezerforintos tételekben vásárol. AZ IGAZI MŰGYŰJTÉS: SAJÁT ÍZLÉS SZERINT Az igazi műgyűjtés - mely nem az értéktörvényhez, hanem a szépség törvényeihez igazodik - már a XIX. században is lehetséges volt, napjainkban azonban szinte kizárólag az áruérték elvei alapján lehet hozzájutni a szépség törvényeihez igazodó műalkotásokhoz, s efféle költséges passziót nem sokan engedhetnek meg maguknak. A klasszikus típusú műgyűjtő felett ebben az értelemben eljárt az idő. A XX. század elején azonban létrejött (vagy inkább újjászületett) egy újfajta,