Bárth János szerk.: Cumania 17. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2001)
Bognár Anikó: A süteménykultúra változása a XX. századi Kecskeméten
304 gyümölcsmunka adott biztos megélhetést, ugyanis a napszám az országos átlag háromszorosa volt. Az iparosok és a szolgáltatók is jelentős réteget képviselnek, az 1940-es években több mint hatvanféle kisipari ág volt jelen Kecskeméten. A gyárakban (legjelentősebb a konzervgyár) dolgozókkal együtt számarányuk 15,6%. A kereskedelemben a lakosság 5,7 %-a dolgozik, a közigazgatásban ill. szabadfoglalkozásúként, értelmiségiként pedig 7,9 %. 4 A második világháború után a földreformnak csak korrekciós hatásai voltak, ugyanis a város évtizedek óta parcellázott földeket. 5 1950-ben leválasztották Kecskemétről a tanyaközpontokat. A mezőgazdaságot háttérbe szorító központi politika éreztette kedvezőtlen hatását, a mezőgazdasági kultúra és a konzervipar visszafejlődött, megkezdődött a tanyákról való elmenekülés. A nagyvárosi fejlődés az 1960-as években indult meg, miután Kecskemét megyeszékhely lett, illetve ipari üzemeket telepítettek ide. Újabb társadalmi átrendeződést a rendszerváltás hozott az ipari üzemek, így a munkahelyek egy részének megszűnésével. Vizsgálatainkat az elmúlt 70 évre terjesztettük ki, ezt az időszakot tudtuk interjúkkal kutatni, és ehhez igazítottuk az elemzett írott forrásokat. A gazdasági helyzet változása szorosan összefügg a kor jellemző süteményeivel. A két világháború között a társadalmi rétegek közti vagyoni eltérés, valamint a várostól való távolság, és az életkor szabott határokat a sütemények terjedésének. A messze eső tanyákra és a szegényebb rétegek közé nehezen jutottak el, ill. anyagi források hiányában nem gyökeresedtek meg az újítások. A széles társadalmi rétegek, iparos és gazdacsaládok nagyjából egyszerre ismerték meg és vezették be az új sütési eljárásokat. Polgárosodó világukban ezek könnyen helyet kaphattak és meggyökeresedhettek. A város polgársága mintaadóként kis szerepet játszott, az erős gazdaréteg nem került e téren kapcsolatba velük. A háborús évek nincstelensége ínségsüteményeket kényszerített ki, az alapanyag hiánya miatt visszatértek az egyszerűbb, régi fajtákhoz, eljárásokhoz. Az '50-es években a szegénység és a hiánygazdálkodás miatt ritkán találkozunk új süteményekkel, a fejlődés lassú. A gazdasági javulás újra gazdagabb édességkultúrát tesz lehetővé a '60-as évek végétől, a fejlődés ott folytatódik, ahol az 1940-es években abbamaradt. A vagyoni különbségek helyett előtérbe kerül a sütemények készítésekor az életkori, néhány esetben a lakóhelybeli különbözőség. Két korszakot különíthetünk el ekkortól, az egyik az 1960-80-as évek, a másik az 1980-as évek vége és az 1990-es évek. Részletes jellemzőiket a történeti fejezetben taglaljuk. 4 TORKOS Veronika 1991. 12. 5 TORKOS Veronika 1991. 16.
