Bárth János szerk.: Cumania 17. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2001)

Solymos Ede: Dunai malmok

150 os jeges ár azonban összetörte a malmot, melyet szerencsére még előbb Vargha László vezetésével felmértek.

1 A malmokról, molnáréletről már csak visszaemlékezésekből, valamint a bajai múzeumban őrzött céhiratokból alkothatunk képet magunknak. Az alábbiakban ezirányú gyűjtéseink és a céhiratok lényegesebb adatait mutatjuk be. A dunai malom állt a házhajóból, a völgyhajóból és a készségből. A házhajó kb. tizenhat méter hosszú, öt méter széles, a völgyhajó kb. tizenkétszer két méteres, e kettő között a készség, a nagy kerék, melyet a víz ereje forgat, s ez a házhajóban lévő malomszerkezetet hajtja különböző áttételekkel. A XIX. sz. végéig a köves malmok voltak az általánosak, akkor jelentek meg a hengerszékek, a kövek csak darálásra, ill. paprikaőrlésre maradtak meg. A ráckevei Gyurkics malom házhajója 15,80x5,20 méter, száznyolcvan cm a falmagasság. A völgyhajó tizenkét méter, hossza tizenkét méter és kétszázhuszonkettő cm az orrhajtás, kétszáztíz cm széles. Tölgyfából épült, a göröndö fenyő. Az uszódi Bognár féle malom hossza tizenhat méter, szélessége öt méter, az alsó hajótest magassága százhatvan cm, a malomrész kettő méter, a padlás százhetven cm. A használt malmokat általában négy vagon búzaárban vették, persze az állapot befolyásolta az árat. Egy negyedrész malomból megélt egy család. A segédek részért dolgoztak, nyolc mázsából kettő mázsát kaptak ketten, de minden munka az övék volt. A munkaidő huszonnégy óra, persze ez alatt nem kellett mindig dolgozni, csak felügyelni. A részüket vámmentesen megőrölték és a lisztet értékesítették. Kenyeret, szalonnát, zsírt, krumplit, lisztet adtak a gazdák, s főztek maguknak. A malmot a Folyammérnökség által kijelölt helyre kellett bekötni régebben karóra, később horgonyra. A malomkarót a molnárcéh eszközeivel verték le, két 20 m hosszú tutajt - talpat - vagy két csónakot lemacskáztak, köztük félméteres distanc volt, ráállították a cölöpverőt, az öt mázsás bikával. Egy kilenc-tíz méter hosszú, kihegyezett karót kb. három méterre a hegyétől körbefurészeltek, a résbe éket ütöttek, a bevágás alatt keresztben egy husángot erősítettek. Beverték a mederbe kb. kettő méter mélyen, aztán dereglyével nekieveztek, eltörték. Két csónak apró szemű láncot, vagy lekövezett kötelet húzott a fenéken, taccsolt, míg a karóba nem akadt, akkor behúzták a malomláncot, s ráeresztették a malmot. A két hajóra volt erősítve a házalánc és a völgyelánc, ez egyesült az anyalánccal. A macskát kb. 1901 óta használtak, azt dereglyéről dobták a vízbe. A malom be- és kikötéséhez tíz-tizenkét emberből álló cukkol fogadtak, akik összeszokott, ehhez értő emberek voltak. Vezetőjük a kaparás (bandagazda). Itt jegyzem meg, hogy Baja környékén kaparásnak nevezik az arató vagy erdővágó bandák vezetőit is. A kikötés úgy történt, hogy mindkét hajóhoz odaállt egy ladik öt-hat emberrel, de a malom már kötéllel parti fához volt kötve, vagy kukázó macskával horgonyozva. Az anyamacska lánca az összefogógerendához volt kötve, en1 Vargha László 1965.