Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)

Tanulmányok - Janó Ákos: Szőlő- és gyümölcstermesztés a szanki homokon

77 A magyar borok elvesztett nemzetközi rangját fájlaló és a termelők hanyagságát, a termelési és kezelési módok elmaradottságát korholó hazai vélekedések, a mutatkozó értékesítési nehézségek, valamint a szőlőművelés és feldolgozás korszerűbb feltételeit lassan szélesebb körben tudatosító szakirodalom törekvései fokozatosan a termékek jobb minőségét eredményezték. Szánkon a borok minősége hasonló volt a környékbeli helységekben termett borokéhoz, mivel az ugyanazon természeti feltételek, talajviszonyok mellett a termelési, eltartási szokások is azokéval megegyeztek. A bor kezelésének és tárolásának helyi hagyományai a nagyobb területre jellemző elmaradottságokat, konzerválódott formákat tükrözték. A mustos hordók eleinte a kamrába kerültek, majd lassan épülni kezdtek a földbe süllyesztett pincék, amelyek inkább tudták tartani az állandó hőmérsékletet, ami a bor érlelésének, eltartásának legfontosabb feltétele volt. A pincékben azonban itt is gyakran bor mellett tárolták téli fogyasztásra a burgonyát, zöldséget, káposztát, sőt a hordós, ecetes paprikát is. Nyáron itt hütötték a tejet és a gyümölcsöket. Különösen az óborok eltartására nem voltak alkalmasak a homokba vájt, felszíni pincék, mivel ott a hőmérséklet ingadozását megérezték az eltett borok. Kamrában való tárolás esetén nyáron a kamra földjét vízzel locsolgatták, hogy a bor hűs legyen. így is, amit fogyasztani akartak, előbb leengedték a kútba hűlni. Nem véletlen, hogy sok kistermelő borainak minősége ellen a vevők igen gyakran kifogásokat emeltek. A borospincék a múlt században még ritkák voltak, azok a nagyobb arányú szőlőtermesztéssel szaporodtak meg. Az újabb pincéket valamilyen épület, kamra, szín alá építették. Lakóházak alatt ritkán építettek pincét, mert a magas talajvíz miatt azt nem mélyíthették ki megfelelően. A pince általában másfél méter mélységű volt, fölötte pincepallás vagy magtár, gyakran tégla bolthajtás fölött fél méter vastag föld, amit vadszőlővel futtattak be, gyöngyvirágot telepítettek bele, vagy ellepte azt a csalán. A pincéket lehetőleg úgy építették, hogy két sor hordó elférjen bennük a szemközti falak mellett. Mind a kamrában, mind a pincében a hordók két vastag lyezték el. Nagy téli fagyok idején az udvarra nyíló ajtót kukoricaszárral berakták. A boroskamra külső falát 1 metszés magasan trágyával körülrakták. Tartós hidegben a konyhának a kamrába nyíló ajtaját kinyitották. Nyáron a befülledés megakadályozására gyakran szellőztettek. A pincék építése a szőlőn kezdődött. Ezek primitív, putriszerű építmények voltak, 100-120 cm mély gödrökkel, szarufás nyeregtetőkkel, a tetőre a kitermelt földet hányták fel lejtősen, s azt ledöngölték. Később a pince belső falát vályoggal magasították, s az építményt szalmával, zsúppal, majd náddal fedték. A pincéknek padlása nem volt. A hordókat párhuzamosan elhelyezett keményfa gerendákra, ászokra rakták. Az egyik sarokban deszkával elkerített hely, a kötröc, kutrica a burgonya tárolására szolgált. A grádics alatt homokba ágyazva tartották a télére eltett zöldséget és sárgarépát. Itt volt a helye a téli almának, káposztás dézsának és a savanyított paprikának is. Időszakosan tárolták a pincében az ételmaradékokat és tejtermékeket, valamint fehér kendőben az ünnepekre levágott bárány nyers húsát. (BÖRCSÖK Vince 1975. 193-194., 197.) Ásotthalmon a bor tárolásának kezdetleges építményei mellett csak az 1930-as éveknben épült tanyáknak volt már külön, a bor számára készült pincéje, amit a tanyaépület toldalékaként építettek. (BÖRCSÖK Vince 1970/a. 87.)