Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)

Közlemények - Bárth Dániel: A hercegszántói egyház vizitációja 1767-ben

325 pedig, amíg a beszéd tart, az utcán a kerítés alatt mesélgetnek, és így várják meg a végét. Sőt igen gyakran megtörténik, hogy a szentbeszéd elkerülésének céljából a misén is lomhán jelennek meg, vagy ha korábban érnek a templomba, előtte vagy körülötte beszélgetnek a saját sérelmeikről, gondjaikról, gazdálkodásukról és mindenféle haszontalan dologról, és az igazság hallgatásától elfordulva a mesékre figyelnek. Harmadszor: Biztos, hogy ezen a területen is a kálvinisták, akik az ünnepeket igen nagy gyűlölettel kísérik végig, állítottak és szereltek föl halászó helyeket, és ezáltal semmisítették meg azokat az ünnepeket, amelyeket a vasárnapok kivételével nem vettek figyelembe. Ezt a szokást követik a katolikus halászok is, akik már szokásba hozták, hogy az ünnepeken a kitudódástól való aggodalom és gyötrelem nélkül távol vannak a misétől, és nem törődnek az istentisztelettel, hanem ahogyan hétköznap, ünnepen is halásznak. Sőt tavasszal és ősszel szinte nincs férfi a templomban, mert ilyenkor igencsak ráfekszenek a halászatra. Ez éppen a Szentkereszt felmagasztalásának ünnepén is megfigyelhető volt, amikor a plébános a templomban nyilvánosan vezeték- és keresztnevükön szólította a csoportok összeírásából plébániája férfitagjait, ötvenen fölül volt azoknak a száma, akik nem vettek részt a szentmisén. Negyedszer: Nagy botránnyal és lelki veszéllyel jár, hogy a plébános annyi figyelmeztetése, fenyegetése, sőt büntetése ellenére a szüzek az ifjakkal még a szomszédos erdőbe is elkóborolnak vasár- és ünnepnapokon. Ötödször: Ahány szőlőskert van, annyi eladó szűzlány őrzi azokat nyáron, akikhez az ifjak szabadon odamehetnek. Hatodszor: Amikor tavaly a vármegyei pandúr itt volt, hogy behajtsa a garasokat az iskolát hanyagoló fiúktól, vagy inkább az ellenszegülő szülőktől, vasárnap- és ünnepnap a nagyharang jelzésére minden fiatal arra kényszerült, hogy iskolába jöjjön, és egész télen át nagy haszonnal látogatták azt. Ugyanis a hittan mellett mindannyian megtanulták a betűvetést, néhányan közülük már egész jól olvastak, legtöbben pedig betűztek. Tavasz érkeztével, mikor kimentek a tavaszi szántásra, már nem lehetett így megoldani a tanítás lehetőségét, úgy rendelkeztek, hogy vasár- és ünnepnapokon a mise előtt, a nagyharang jelzésére üljenek be az iskolába a betűk és a hittan tanulásának folytatására, de a plébános e rendelkezéseit eredendő rosszindulatból nem vették figyelembe, és sose ültek be. Csak az illír szüzek jelentek meg az előírt időben, a magyarok igencsak elhanyagolták. Mikor pedig az egyes ifjakat és szüzeket a plébános a betűk megtanulására összetereltette, arra gondolt, mivel gyenge a memóriájuk, és amit megtanulnak, nem tudják sokáig tartani, hogy a betűkkel együtt tanulják a hittant, ám ha valamit megjegyeznek, csak mikor azt elfelejtették, képesek új leckét befogadni. Kérdezi tehát a plébános, hogy e részről ne kedvezzen-e nekik valamit, vagy inkább a plébános üdvös rend-